F1: hivatalos a szezon előtti tesztek helyszíne és időpontja

2022.01.26. 12:46
null
A katalánoknál kezdheti a gyakorlást a mezőny (Fotó: AFP)
Februárban Spanyolországban, márciusban a szezonnyitó hétvége helyszínén, Bahreinben tesztel a Formula–1-es mezőny, erősítették meg szerdán az autós gyorsasági világbajnokság szervezői – közölte az MTI.

Az első háromnapos gyakorlásra Barcelonában kerül sor február 23. és 25. között, Szahírban pedig március 10. és 12. között próbálgathatják versenyautóikat és újításaikat a csapatok.

A rekordot jelentő 23 futamból álló szezon szintén Bahreinben kezdődik a március 18–20-i hétvégén.

Az F1 irányítói az idén vezetik be azokat a szabálymódosításokat, melyeket eredetileg tavaly léptettek volna életbe, de a koronavírus-járvány miatt 2020-ban úgy döntöttek, hogy egy évvel elhalasztják. A versenyautók ennek megfelelően jelentős mértékben átalakulnak, mégpedig leginkább aerodinamikai szempontból, ezzel az előzést és a párharcok kialakulását kívánják elősegíteni. Az eddigi 13 colos abroncsok helyett az idén már 18 colosokat használnak, ami az egyik leglátványosabb változás lesz.

A Magyar Nagydíjat július 31-én rendezik majd a Hungaroringen.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
2 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
7 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
7 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
10 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
Tegnap, 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55