F1: az Indycar tavalyi győztese lesz a McLaren tartalékja

2022.12.01. 20:16
null
Alex Palou (Fotó: Getty Images)
Az Indycar tavalyi győztese, Alex Palou lesz az F1-es McLaren tartalékversenyzője a következő évadban.

 

A 25 éves spanyol pilóta Lando Norris és Oscar Piastri munkáját fogja segíteni a brit csapatnál, és elmondása szerint már izgatottan készül a következő év kihívásaira.

„Várom, hogy tovább fejlődjek pilótaként, és nagyon hálás vagyok a McLarennek azért a bizalomért, amelyet megszavaztak nekem a jövő évre ebben az új szerepkörben” – mondta Palou, aki az F1-gyel párhuzamosan tovább folytatja pályafutását az Indycar-sorozatban.

Alex Palou 2021-ben nyerte meg az Indycar bajnoki címét, jövőre pedig a negyedik szezonját kezdi meg a sorozatban. A spanyol versenyző az idén az októberi Egyesült Államok Nagydíjának szabadedzésén és más teszteken már vezette az F1-es McLarent.

Legfrissebb hírek

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
1 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
1 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
5 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
21 órája

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56