F1: anyagi oka van annak, hogy nem bővül a mezőny?

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.13. 14:53
null
Vasseur nincs elragadtatva az új érkező ötletétől, de Horner is látja az anyagi hátrányát (Fotó: AFP)
Megoszlik a Formula–1-es csapatok vezetőinek véleménye azt tekintve, hogy szükség van-e újabb istállóra a mezőnyben. Az Alfa Romeónál nem látják értelmét új csapat beszállásának, Christian Horner azonban rávilágított arra, valószínűleg miért ellenzik a mezőny bővülését a kisebb alakulatok.

 

Már jó ideje tíz istállóból áll a Formula–1 mezőnye, a Haas 2016-os debütálása óta nem érkezett új csapat. Bár az utóbbi hónapokban sokan pletykáltak az Andretti Autosport beszállásáról, a Porsche és az Audi 2026-os, motorszállítóként történő érkezését pedig szinte biztosra lehet venni, a jelenlegi mezőny tagjai továbbra sincsenek elragadtatva egy új istálló csatlakozásának ötletétől.

„Amikor három éve egy új csapat érkezéséről beszéltünk, akkor a Porschét vetettük fel példaként. Elképzeltük, hogy egy akkora cég, mint a Porsche be szeretne szállni az F1-be, és saját csapatot akar, de feltettük a kérdést, hogy ennek lenne-e értelme? Sokan persze azt mondanák, hogy igen, hiszen hatalmas értékkel bírna, ha még egy gyártó itt lenne, ráadásul akkoriban akadtak nehézségeink, ezért gondoltuk, hogy kinyitjuk az ajtót az esetleges érkezők előtt” – emlékezett vissza Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke.

Bár a királykategória az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, Vasseur szerint egy istálló nemzetisége nem bír akkor jelentőséggel az anyagi hasznot tekintve, mint azt sokan gondolják.

„Nem szeretnék Andrettiről beszélni, hiszen emögött egyáltalán nem személyes indok áll, de ha jönne egy csapat, és ugyanazt csinálná, mint a mostaniak, az nem teremtene plusz értéket, szóval nem vagyok biztos abban, hogy megérné-e – vélekedik a francia szakember. – Erről végső soron úgyis az F1 vezetősége és az FIA dönt, de kétlem, hogy egy istálló nemzetisége sokat jelentene. Mostanában az egyik legnagyobb piacot az F1 számára Hollandia jelenti, még sincs holland gárda a mezőnyben, csak egy holland pilótánk van.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner másképpen közelítette meg a témát, hiszen úgy véli, hogy főleg a kisebb alakulatok azért nem szeretnék, ha bővülne a mezőny, mert abban az esetben többen osztoznának a bevételeken.

„Ha nem nézzük a gazdasági tényezőket, a huszonnégy autós mezőny jó ötletnek tűnik – mondta Horner. – Sok fiatal versenyzőt látni manapság, akik nehezen kerülnek be az F1-be, de így sikerülhetne nekik. A problémát viszont az jelentené, hogyan kezelnénk a pénzügyeket, hiszen ha jönne két új istálló, nagyobb lenne a mostani, tízcsapatos mezőny, és nálunk nincs kieséses rendszer.”

„Ezt Stefanónak kellene megoldania, különösen a kisebb gárdák érdekeit nézve. Ha nekik öt-, tíz- vagy tizenötmillió dollárról kellene lemondaniuk azért, hogy beszállhasson egy istálló, miért mennének bele? Egy idealizált világban támogatnám, hogy tizenkét csapatos legyen a mezőny, de ha megnézzük a számokat és azt, mennyibe kerülne ez a meglévő istállóknak, megdől a terv” – tette hozzá Horner.

Legfrissebb hírek

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
16 órája

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
18 órája

„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

F1
20 órája

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
21 órája

Formula–1: Nico Hülkenberg volt a kaotikus nap hőse – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
22 órája

„Elég sokáig tartott, nem igaz?” – Hülkenberg 15 év és 239 nagydíj után először ünnepelt a dobogón

F1
2025.07.06. 20:48

Kettős McLaren-siker és Hülkenberg-dobogó a kaotikus Brit Nagydíjon

F1
2025.07.06. 15:25

„Kib.szottul sz.r vagyok!” – Leclerc dühöngött az időmérő után

F1
2025.07.05. 21:25
Ezek is érdekelhetik