F1: A Mercedes helyében kiszállnék az F1-ből – Jackie Stewart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.17. 08:59
Nem mindennapi ötlettel állt elő a korábbi versenyző Jackie Stewart. A háromszoros világbajnok ugyanis úgy gondolja, hogy az lenne a legésszerűbb döntés a Mercedes részéről, ha rövidesen kiszállna a Formula–1-ből.

Úgy tűnik, Jackie Stewart komolyan veszi, hogy a csúcson kell abbahagyni, ugyanis nemrégiben arról beszélt, hogy a Mercedesnek közel három domináns év után el kellene gondolkodnia a sportág elhagyásán. Persze azt is hozzátette, hogy ez nem csak a német gyártó, de a Formula–1 számára is jó döntés lenne.

„Úgy gondolom, hogy a Mercedes idén is megnyeri mindkét bajnoki címet – mondta a skót. – De ha én tagja lennék a döntéshozó csapatuknak, azt javasolnám, hogy a Mercedes hagyja el az F1-et, ahogy azt már korábban is megtették egy hasonló helyzetben. A helyükben én csak motorszállítóként maradnék. Mindenki akarná a motorjukat, és a Mercedes-név is fennmaradna."

Jackie Stewart szerint azért is lenne ésszerű ez a döntés a Mercedes részéről, mert így azelőtt kiszállhatnának, hogy a riválisaik, például a Ferrari megelőzné őket, és ezt nyilván a Mercedes vezérkara sem szeretné látni.

„A Mercedes egy világszerte ismert márka hatalmas hírnévvel az autógyártás világában. Talán én vagyok az egyetlen, aki így gondolkodik, de én valóban ezt tenném. Ráadásul ez nem csak a Mercedes, hanem a Formula–1 számára is jó lenne" – érvelt Stewart.

Legfrissebb hírek

Új szerződés és bajnoki autó: Norris hosszú távon kötelezte el magát a McLarennel – hivatalos

F1
2026.08.29. 11:48

Az Alpine kitart a Gasly, Colapinto páros mellett – hivatalos

F1
2026.08.27. 13:38

Imolában rendezhetik a szezonzárót – sajtóértesülés

F1
2026.08.26. 18:51

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Száz ember ellen áll ki gokarttal Verstappen Silverstone-ban

F1
2026.08.25. 18:19

Stella: Norris világbajnokhoz méltó módon vezet

F1
2026.08.25. 14:28

Hamilton megbánta a rádióüzeneteit, amelyek csak azt tükrözik, hogy hisz a Ferrariban

F1
2026.08.25. 13:11

„Azért vagyok itt, hogy nyerjek” – Hamilton frusztráltan nyilatkozott a zandvoorti futam után

F1
2026.08.24. 14:08