F1: a Ferrari csapatfőnöke nem utazott el Törökországba

K. T. I.K. T. I.
2020.11.11. 19:40
null
Binotto az olaszországi fejlesztéseket felügyeli inkább (Fotó: AFP)
Nem tart a Ferrari stábjával a hétvégi Formula–1-es Török Nagydíjra Mattia Binotto csapatfőnök – tudtuk meg a Magyar Távirati Iroda beszámolójából.

 

A maranellóiak szerdai tájékoztatása szerint a szakember – az idény során először – a távolból ellenőrzi az isztambuli történéseket, és Olaszországban a fejlesztésre koncentrál.

„Meg kell találni az egyensúlyt a versenypálya és az autógyár között. Néhány versenyt ki fogok hagyni az idény utolsó részében" – jelentette ki az MTI által is idézett, 51 éves Binotto az előző, imolai viadal után.

Az MTI emlékeztet, az olasz istálló az F1 történetének legrégebbi, egyben legsikeresebb csapata, a jelenlegi versenyautója azonban túl lassú, a Ferrari így négy futammal a szezon vége előtt az összetettben csak a hatodik a konstruktőrök között.

John Elkann,
a Ferrari elnöke a nyáron úgy vélekedett: 2022 előtt nincs esély arra, hogy a maranellóiak sikereket érjenek el az autósport elitkategóriájában – tette hozzá a hírügynökség.

Legfrissebb hírek

Antonellit meglepte, hogy már Austinban bajnok lehet; Hamilton rosszul lett a szingapúri verseny után

F1
11 órája

Verstappen megállíthatatlan volt – első győzelmét aratta Szingapúrban!

F1
13 órája

A Ferrari bízik benne, hogy csapatként megállíthatja Verstappent Szingapúrban

F1
2026.10.10. 18:47

Verstappen 50. alkalommal pole-ban: egyelőre megállíthatatlan Szingapúrban

F1
2026.10.10. 16:30

Russell az élről dobta el a Mercedest; Verstappen nyert az esős szingapúri sprintversenyen

F1
2026.10.10. 12:30

Verstappen megtarthatja a pole pozíciót; az FIA súlyos hibát ismert el a sprintidőmérő után

F1
2026.10.09. 17:56

Verstappen Szingapúrban is szárnyal a Red Bull-lal: megszerezte a pole pozíciót a sprintversenyre

F1
2026.10.09. 15:45

Russell az élen kezdett a régebbi Mercedesszel Szingapúrban

F1
2026.10.09. 11:38