Dráma a rajtrács másik oldalán, a HRT-nek nincs személyzete

Vágólapra másolva!
2012.11.26. 18:53
null
A Caterham hajszállal előzte meg a Marussiát a csapat-világbajnokságban (Fotók: Action Images)
Mozgalmas szezonja volt a Formula–1 három új csapatának, a 2012-es szezonban egyaránt új néven induló Caterhamnek, Marussiának és HRT-nek, amelyek közül az első kettő az idény utolsó kilométereiig kiélezett csatát vívott a konstruktőr-világbajnokság 10. helyezéséért, míg a spanyol csapat számára minden bizonnyal a Brazil Nagydíj jelentette a végállomást.

 

A Marussia két hónapja, Timo Glock szingapúri 12. helyezésének köszönhetően megelőzte a Caterhamet a konstruktőrök világbajnokságában – szándékosan nem írtunk pontversenyt, hiszen a két csapat az eddigi három éve során még csak közel sem került ahhoz, hogy az első tízbe kerüljön.

Az F1 2010 és 2012 között érvényes jutalmazási rendszere három kategóriába sorolja a csapatokat. Az elsőben a legutóbbi három évből legalább kettőt az első tízben záró csapatok szerepelnek, amelyek jutalmazása az F1-ben eltöltött időszak és sikerek függvényében változik. A második kizárólag az előző idényt értékeli, a legjobb tíz csapat helyezésével arányosan kap a jutalomnak szánt pénzből. A harmadikban a 2010-es idényben csatlakozó csapatok szerepelnek.

A korábbi csapatok az első és a második csoportba is beletartoztak, így két részletben kaptak pénzt, míg a Marussia és a HRT az utolsó kalapban a lehető legkisebb FOM-forrással számolt. A Caterham viszont mindháromból kapott – a szingapúri eredménynek köszönhetően azonban a Marussia felkerülhetett volna a másodikba, kiszorítva onnan a Caterhamet.

Ám Brazíliában a kaotikus futamon Vitalij Petrov a 11. helyen ért célba, és a Caterham visszaelőzte riválisát, és így továbbra is kap szeletet a második tortából.

Pedig a Marussia vezetői úgy érezték, Interlagosban is kézben tartják az eseményeket, de Glocknak nekiment Jean-Éric Vergne. Ezt követően Petrov került a legjobb pozícióba, és Charles Pic üldözte, aki előzés esetén a körülbelül tízmillió dollárnyi jutalmat leendő csapatától ahhoz mozgatta volna át, amelynél az utolsó versenyén szerepelt.

Persze ronda dolog lenne azzal vádolni a franciát, hogy ez járt a fejében a hajrában, vélhetően nem is volt ideje ilyeneken gondolkozni akkor, amikor az autó úton tartása is nagyon nehéz feladatnak bizonyult.

„Timo jóval a Caterhamek előtt haladt, mielőtt Vergne nekiment. Nem először történt ilyen eset Toro Rosso ellen, de ennyire súlyos következménye még egy karambolnak sem volt – mondta Graeme Lowdon, a Marussia csapatfőnöke. – Nem is annyira a pénzjutalom zavar minket, hanem a presztízs és a lelki plusz, amit ez a tizedik helyezés jelentett volna. Különben is, még nem készült el az új Concorde-szerződés, bizonytalanok a jutalmak, de az borítékolható, hogy számítanak a jobb helyezések.”

A Caterhamnél boldogak a 10. helyezéssel, főleg úgy, hogy a sírból hozták vissza, és szerencse is kellett hozzá.

„Nehéz idény volt, nem tudtunk eljutni arra a szintre, amelyet az év elején megcéloztunk, a végén mégis nagyon jó okunk lett az ünneplésre – mondta Cyril Abiteboul csapatfőnök, aki az idény közben vette át a karmesteri pálcát Tony Fernandes tulajdonostól. – Úgy igazságos, hogy mi szereztük meg a tizedik helyet, hiszen a szezon során szinte állandóan gyorsabbak voltunk, és jobb eredményeink voltak, mint riválisunknak.”

A Caterhamben Picnek van szerződése 2013-ra, már csak az a kérdés, hogy Petrov vagy Heikki Kovalainen marad mellette, vagy esetleg szerződtetik a Saubertől kitett Kobajasi Kamuit…

Valószínűleg utoljára láthattuk a HRT-ket
Valószínűleg utoljára láthattuk a HRT-ket

A harmadik kiscsapat, a HRT nemigen foglalkozhat a 2013-as idénnyel, a súlyos anyagi válságba süllyedő istállót napokon belül felszámolhatják, miután meghiúsult az eladása egy katari befektetőcsoportnak. Hiába Pedro de la Rosa jövő évre szóló szerződése, ha november 30-áig, azaz nem lesz istálló, amelyben kitölthetné azt.

„Az istálló minden egyes tagjára elmondhatatlanul büszke vagyok, nélkülük nem csináltuk volna végig az idényt. Nekik, a partnereinknek és a szurkolóknak is köszönjük az odaadó támogatást” – mondta Luis Pérez-Sala, akinek csapata a főhadiszálláson be is fejezte a 2013-autó gyártási munkálatait.

A spanyol sajtó értesülései szerint a csapat dolgozói mától hivatalosan is munkanélkülivé váltak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik