Hivatalos: Fernando Alonso a Ferrariban

2009.09.30. 16:29
Címkék
A Ferrari a hivatalos internetes oldalán bejelentette, amit már sejteni lehetett: Fernando Alonso 2010-től az olasz csapatnál folytatja pályafutását.

 

Fernando Alonso (balra) 2010-ben tűzvörösben folytatja, Massa mellett - Räikkönen helyett(Fotó: Action Images, archív)
Fernando Alonso (balra) 2010-ben tűzvörösben folytatja, Massa mellett - Räikkönen helyett(Fotó: Action Images, archív)

 

A Ferrari Formula–1-es csapatában folytatja pályafutását a 2010-es szezontól Fernando Alonso, a száguldó cirkusz 2005-ös és 2006-os világbajnoka.

Sajtóértesülések szerint Alonso évi 25 millió eurót kap a maranellóiaktól, érkezésével pedig „beindítja" az átigazolási keringőt az F1-ben. A kitűnő versenyző 2012-ig kötelezte el magát a Ferrarihoz, csapattársa pedig Felipe Massa lesz. Kimi Räikkönen távozása így már biztos – a McLaren rövidesen be is jelenti a szerződtetését.

Alonso lesz a Ferrari történetének második spanyol pilótája a tűzvörös autóban 1956-ban és 1957-ben ülő Alfonso De Portago után.

„Büszkék és boldogok vagyunk, hogy egy ilyen kvalitású versenyző csatlakozik az istállóhoz. Köszönetet szeretnék mondani Kiminek is az itt töltött időszakáért, világbajnoki címével beírta magát a Ferrari aranykönyvébe" - mondta Stefano Domenicali.

Räikkönen a Ferrari hivatalos közleményében jelezte: közös megegyezéssel bontott szerződést az olasz csapattal.

Fernando Alonso hivatalos honlapján elárulta: már a nyáron (minden bizonnyal a Magyar Nagydíj alatt) aláírta szerződését a Ferrarihoz, igaz, nem 2010-től.

„Már a nyáron aláírtunk egy szerződést 2011-től, de a napokban történtek miatt előrehoztuk a ferraris szerepvállalásomat egy évvel. Minden pilótának vágya, hogy egy Ferrarit vezethessen, nekem is, köszönetet kell mondanom Luca di Montezemolónak" - írta.

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
12 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
18 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
19 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
24 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
24 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
36 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
38 perce

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
56 perce