Ferencváros: Nem gondolkozom a lemondáson – Peter Stöger

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.11.05. 00:07
null
Peter Stöger elfogadja a szurkolók reakcióit (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros a negyedik mérkőzését is elveszítette az Európa-liga csoportkörében, a Celtictől hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett. Ezzel biztossá vált, hogy az FTC nem lesz ott az európai kupaküzdelmek tavaszi folytatásán. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Celtic FC trénere, Ange Postecoglou örült, hogy győzelmükkel életben tartották a továbbjutásról szőtt álmaikat.

„Meg vagyok elégedve a játékkal, éppen így szerettünk volna támadni. A harmadik gólunk igazi csapatmunka eredménye, jó volt ezt látni a pályán. Egy ilyen idegenbeli meccs hatalmas lökést adhat a fiúknak.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte a vezetőedzőt, hogy meglátása szerint a Ferencváros miben van lemaradva a csoport többi együtteséhez képest.

„Nehéz erre válaszolni. Két meccset játszottunk a Ferencvárossal, ezeket tudtuk irányítani. Nem az én tisztem megmondani, hogy milyen kvalitása van a másik csapatnak. Tudtuk, hogy a Ferencváros védekezése nem annyira tömör, mint amihez a bajnokságban szoktunk, ezt próbáltuk meg kihasználni.”

A Ferencváros vezetőedzője, Peter Stöger kérdésre válaszolva azzal kezdte, hogy nem gondolkodik a lemondáson.

„Sajnos a mai mérkőzésen több hibát követtünk el, főleg a védelemben. Ezeket nehéz kompenzálni és visszajönni a meccsbe, de a második félidő elején ez sikerült, azt lehetett érezni a fiúkon, hogy készen állnak a küzdelemre. Sajnos ilyen hibák ezen a szinten nem férnek bele. Ha nem összpontosítunk százszázalékosan, akkor az NB I-es mérkőzéseket is nehéz megnyerni, ezeket pedig szinte lehetetlen.”

Hozzátette: nagyon erős kvartettben szerepel a Ferencváros.

„Ez egy Bajnokok Ligája-csoportnak felel meg, amelyben mi vagyunk a legkisebb csapat. A hibák ellenére bátran játszottak a fiúk, próbáltunk offenzívak lenni és helyzeteket kialakítani.”

Az osztrák szakember arra vonatkozóan is kapott kérdést, hogy a lelátói füttyszót, illetve a többször elhangzó „Auf Wiedersehen”-t hogyan élte meg.

„Nem kellemes helyzet, de el kell fogadnunk a szurkolók reakcióit. Látszott a fiúkon az öltözőben a lelombozottság, ami az eredménynek és a lelátói hangulatnak is betudható, hiszen az újdonság erejével hatott számukra. Hétvégén fontos meccs vár ránk, arra kell koncentrálnunk, erre hívtam fel a játékosok figyelmét is.”

PETER STÖGER SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT
4. FORDULÓ

Ferencváros–Celtic (skót) 2–3 (1–2)
Budapest,
Groupama Aréna, 16 501 néző. Vezette:
Veríssimo (portugál)
FTC: Bogdán – Somália, Blazic, S. Mmaee, Civic (Cabraja, 73.) – Laidouni, Vécsei (Loncar, 73.) – Nguen (R. Mmaee, 67.), Zachariassen (Mak, 67.), Zubkov (Szánthó, 79.) – Uzuni.Vezetőedző: Peter Stöger
CELTIC: Hart – Ralston, Carter-Vickers, Welsh (Scales, 89.), Juranovic – Turnbull, Bitton (J. McCarthy, 78.), C. McGregor – Abada (Forrest, 70.), Furuhasi (Jakumakisz, 70.), Jota (Mikey Johnston, 70.). Vezetőedző: Ange Postecoglou
Gólszerző: Juranovic (11. – öngól), Uzuni (86.), ill. Furuhasi (3.), Jota (23.), Abada (60.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Bayer Leverkusen (német)–Real Betis (spanyol) 4–0 (
M. Diaby 42., 52., Wirtz 86., Amiri 90.)
Kiállítva: Demirbay (90+4.), ill. Fekir (90+3.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 4 3 1
11– 2 +9 10
2. Betis 4 2 1 1 8– 9 –1 7
3. Celtic 4 2
2 8–10 –2 6
4. FERENCVÁROS 4

4 4–10 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik