Európa-liga: zárt kapuk mögött a koppenhágai visszavágó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 14:11
null
Nem lehetnek nézők a Köbenhavn és a Basaksehir összecsapásán (Fotó: AFP)
A dániai szabályozások ellenére zárt kapuk mögött kerül sor az FC Köbenhavn–Istanbul Basaksehir nyolcaddöntős visszavágóra jövő szerdán a labdarúgó Európa-ligában.


A dán klub csütörtökön bejelentette, hogy többször is iránymutatást kért az európai szövetségtől (UEFA), de csak az általános rendelkezéseket emlegető válaszokat kapott, így kénytelen beletörődni a helyzetbe.

A dán bajnokság a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat betartva, de nézők előtt zajlik már hetek óta, és az FC Köbenhavn abban bízott, hogy az El-ben is lehetőség nyílik erre.

„Nagyon csalódottak vagyunk amiatt, hogy az UEFA nem tartotta szükségesnek, hogy foglalkozzon az ügyünkkel” – mondta Lars Bo Jeppesen sportigazgató.

A nyolcaddöntő első mérkőzésén – még márciusban, a pandémia előtt – a török együttes 1–0-ra nyert hazai pályán. A párharc győztese továbbjut az Európa-liga nyolccsapatos németországi záró tornájára, amelynek Gelsenkirchen, Düsseldorf, Duisburg és a döntő helyszínéül is szolgáló Köln ad otthont augusztus 10. és 21. között.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
11 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
13 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik