El: a Vidi hollandja tippeket adott a Fradi ellenfelének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.30. 22:46
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton holland védője, Kees Luijckx a Voetbal Internationalnak adott nyilatkozatában elmondta, a Ferencváros ellen az lehet a Go Ahead Eagles esélye, hogy a védelem közepe nem éppen remek, Böde Dánielre és a kontrákra viszont alaposan fel kell készülnie a holland másodosztályú együttesnek az Európa-liga-párharc előtt. 

A lap megemlíti, hogy a 28-szoros magyar bajnok a Luijckxt is foglalkoztató Videoton mögött hét ponttal lemaradva a második helyen zárt az előző kiírásban, a két csapat kupadöntőjét viszont 4–0-ra a Ferencváros nyerte meg.

„A meccsre a Ferencváros pályáján került sor, de egyértelműsíteni kell, hogy nagyon erős csapatról van szó, amelynek futballistái fizikailag is rendkívül jók.”

A korábban az AZ-ben, az Excelsiorban és az NAC Bredában is megforduló futballista szerint a Go Ahead Eaglesnek nagyon oda kell figyelnie a kontrákra.

„A kupadöntőben miután a Ferencváros megszerezte a vezetést, a Videoton tovább rohamozott, ennek eredményeképpen pedig újabb három gólt kapott a kontrákból.”

A védő szerint Böde Dánielre különösen figyelnie kell a holland csapatnak, a Ferencváros támadója 13 góljával a harmadik helyen zárt az előző idényben a mesterlövészek között.

„Folyamatosan nyomás alatt tartja a védelmet. Továbbá a hátvédek, különösen a bal szélen, gyakran besegítenek a támadásba. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az együttes belső védőpárosa nagyszerű lenne.”

A deventeri szurkolók bánatára a visszavágóra nem kísérhetik el csapatukat.

„Nagyszerű a hangulat a Ferencváros stadionjában. Őszintén, a zárt kapu a magyar csapat számára nagyobb hátrány, mint a Go Ahead Eagles számára. A szurkolók kiváló hangulatot varázsolnak, a vendégekre kissé bénító hatása is lehet.”

A csütörtöki mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR
Go Ahead Eagles (holland)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
3 órája

Európa-liga: a plzeniek jól ismerik a Ferencvárost

Európa-liga
18 órája

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
19 órája

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
21 órája

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
Tegnap, 8:34

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
2026.10.13. 13:33

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32