ZTE: Kocsárdi szerint egy kapott gól nagyon veszélyes lehet

2010.07.06. 10:55
Kocsárdi Gergely, a Zalaegerszeg futballistája a Zalai Hírlapnak elmondta, egy kapott gól a továbbjutásba kerülhet a KF Tirana ellen az Európa-liga selejtezőjében. Máté Péter szerint jobbak, mint az albán együttes.

„A gól nélküli döntetlen jó, de veszélyes eredmény – emlékezett vissza a párharc első felvonására Kocsárdi Gergely a Zalai Hírlapban. – El kell ismerni, nem játszottunk jól Tiranában, de tudunk ennél sokkal jobban is futballozni. Nem rúgtunk gólt, de biztos vagyok benne, hogy ennél veszélyesebb és eredményesebb lesz itthon a támadójátékunk. Azt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy mindenképpen többet kell produkálnunk csütörtökön, mint amit a múlt héten nyújtottunk. A siker érdekében nyilván mindenki nagy energiákat mozgósít, de fejetlenül nem ronthatunk nekik. Egy biztos, hátul nagyon kell figyelnünk, mert ha gólt kapunk, igen megnehezítjük a saját dolgunkat.

„Mindenképpen tovább szeretnénk jutni – jelentette ki Máté Péter a Zalai Hírlapnak. – Jobb csapat vagyunk, de ezt be kell bizonyítanunk. Azt azért nem mondom, hogy nagy különbség van a két gárda között, hiszen az albánok keretében is több remek labdarúgó található. Most már tudjuk, hogy kikre kell figyelni, és remélhetőleg semlegesíteni is tudjuk őket. Két dologra nagyon kell ügyelnünk. A védekezés igen fontos, ezért nem biztos, hogy látványos meccs lesz. A másik kiemelt feladat, hogy gólt, gólokat rúgjunk. Ha ez sikerül, akkor már nem lehet nagy gond. Vannak gyors támadóik, és biztos, hogy a kontrákra hangsúlyt fektetnek majd. Mindent figyelembe véve bízom a sikerben és a továbbjutásban."

Legfrissebb hírek

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
13 órája

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
20 órája

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
Tegnap, 7:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:45

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 21:43

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

A Ferencváros az eddigi legjobb magyar szereplést fejezte be Európában a csoportkörök bevezetése óta

Európa-liga
2026.03.19. 14:05
Ezek is érdekelhetik