Vizes vb: „Saját arculatunkra kell formálnunk a budapesti eseményt”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.19. 14:27
Két év múlva Budapest családias hangulatú, barátságos vizes világbajnokságot szeretne rendezni Kósa Lajos, a szervezőbizottság elnöke szerint.





A Magyar Úszószövetség szerdai sajtótájékoztatóján Kósa elmondta, a másfél hete véget érő kazanyi vb-n az oroszok az ország erejét és nagyságát mutatták meg, Magyarországnak egészen más típusú üzenetet kell megfogalmaznia.

„Nekünk a saját arculatunkra kell formálnunk a budapesti eseményt. Barátságos, családias hangulatú világbajnokságot kell rendeznünk, amely azt mutatja meg, hogy az úszás nemcsak az eredményekről szól, hanem az élet mindennapi részét képezi” – mondta.

A 2017-es vizes vb-vel kapcsolatban megjegyezte: hazai környezetben várhatóan mindkét vízilabda-válogatottal szemben magasabbak lesznek az elvárások, továbbá keresik azt, aki az óriás-toronyugrásban egyáltalán vállalkozna arra, hogy 27 méterről a mélybe vesse magát.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke gratulált a magyar úszók kazanyi világklasszis teljesítményéhez, majd átadta a szót a legjobbaknak.

A 200 és 400 méter vegyesen diadalmaskodó, illetve 200 méter háton harmadik Hosszú Katinka elmondta, szinte még most sem fogta fel igazán, hogy a rövidebb vegyestávon világcsúccsal nyert. Ahogyan az immáron ötszörös világbajnok, Darnyi Tamást megelőzve a vb-k történetének legeredményesebb magyar úszója fogalmazott, nem gondolta, hogy már idén megússza ezt az időt, sőt, azt hitte, elsőként a 400 méter rekordját adja majd át a múltnak.

Hosszú másfél héttel ezelőtt, a kazanyi vb vasárnapi záró napján nyert a hosszabbik távon, s szinte azonnal utazott tovább a világkupa első, moszkvai állomására, ahol négy számban diadalmaskodott, csakúgy, mint az azt követő, a franciaországi Chartres-ban rendezett másodikon.

„A vb után ezt a két világkupaversenyt kicsit büntetésnek éreztem, és úgy láttam, mindenki más is így érezte. Ennek ellenére sikerült egész jó időket úsznom, ráadásul jó, hogy így az olimpiai előtt végig nagymedencés versenyeken készülhetünk” – mondta a 26 éves Hosszú, aki Kazanyban a 200 méter hát elődöntőjében Egerszegi Krisztina 24 éves országos csúcsát adta át a múltnak.

Hosszú edzője és férje, Shane Tusup megjegyezte, természetesen elégedett volt a kazanyi eredményekkel, de mindig van miben fejlődni, ellenkező esetben abba kellene hagyni a sportot.

A tatár főváros másik magyar hőse Cseh László volt, aki pillangón 200 méteren arany-, 100-on ezüst-, 50-en pedig bronzérmet nyert. A 29 éves úszó elmondta, örül annak, hogy meg tudta mutatni, januári edzőváltása jó döntés volt, és van még benne energia.

Hozzátette, az az álma, hogy Rióban olimpiai aranyérmet nyerjen, ez a mostani sikerrel elérhetőbbnek tűnik, ugyanakkor jól tudja, hogy az ötkarikás játékokon is kemény ellenfelekkel kell majd megküzdenie.

A 400 méter vegyesen ezüstérmes Verrasztó Dávid reméli, hogy jó sorozata nem szakad meg. „Egy Európa-bajnoki arany után most szereztem egy világbajnoki ezüstöt, ráadásul az egyéni legjobbamat is meg tudtam javítani” – mondta Verrasztó.

Kiss László szövetségi kapitány azt mondta, a kazanyi teljesítménnyel az úszók magasra tették a mércét. Bízik abban, hogy az olimpián is hasonlóan sikeresen szerepel majd a válogatott, amelybe még több fiatalt szeretnének beépíteni.

A sajtótájékoztatón megszólalók mellett Kazanyban Gyurta Dániel 200 méter mellen szerzett bronzérmet – ezzel megszakadt 2009 óta tartó nagymedencés veretlenségi sorozata –, Kapás Boglárka 1500 méter gyorson állhatott fel a dobogó harmadik fokára, míg a nyílt vízi úszók 25 kilométeres versenyében Olasz Anna lett második.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik