Universiade: 52 éve nem szerepeltünk ilyen jól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.04. 10:41
Az 1965-ös budapesti univerisade óta a legtöbb pontot szerezte a magyar küldöttség a múlt héten véget ért tajvani universiadén.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség összegzése szerint a csapat a 14 érem mellett öt negyedik, hat ötödik és nyolc hatodik hellyel 111 pontot gyűjtött hét sportágban.

Az éremtáblázaton Magyarország öt-öt arannyal és ezüsttel, valamint négy bronzzal a 14. helyen végzett a 144 nemzet versengésében. Az elmúlt negyven év második legtöbb dobogós helyezését harcolta ki a csapat, csak 2013-ban, Kazanyban sikerült többet, 15-öt, de ott eggyel kevesebb arany jutott.

A magyarok most kiemelkedően szerepeltek vívásban, három arannyal és három ezüsttel a legeredményesebbnek bizonyultak ebben a sportágban.

Az összesített éremtáblázat élére a japánok kerültek (37 arany, 27 ezüst, 37 bronz), másodikként a dél-koreaiak (30, 22, 30), harmadikként pedig a hazai közönség előtt szereplő tajvaniak (26, 34, 30) végeztek. Összesen 43 ország szerzett aranyérmet és 66 ért el dobogós helyezést.

A tajpeji universiadén 7639 versenyző – köztük 140 magyar – indult.

A következő nyári universiade helyszíne Nápoly lesz 2019. július 3. és 14. között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik