Strandbirkózás: több klasszis is homokra lépett Esztergomban

D. ZS.D. ZS.
Vágólapra másolva!
2020.07.18. 21:06
Ha nem is kánikulában, de elindult a strandszezon a birkózóknál, az országos bajnoki sorozat első állomásán, Esztergom-Kertvárosban, a Music Öböl Beachen nagyszerű hangulat közepette több klasszis is homokra lépett.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Török Attila)

Egy ősi sportág kis szakágaként kezdte „pályafutását” a strandbirkózás a 2000-es évek elején, ám most, hogy bekerült a 2022-es és a 2026-os ifjúsági olimpia műsorára, s a szándék szerint a 2024-es párizsi ötkarikás játékok bemutató programjában is részt vehet, hirtelen megnőtt az ázsiója. A nemzetközi trenddel a Magyar Birkózószövetség együtt halad, s három állomásból álló országos bajnoki sorozatot szervezett, amely szombaton kezdődött Esztergom-Kertvárosban, az Öböl Music Beachen.

A koronavírus-járvány miatt februárban „befagyott” a hagyományos birkózás versenynaptára, és a megnövelt olimpiai pontok, valamint a pénzdíjazás (az ob-aranyért 100 ezer, az ezüstért 60 ezer, a bronzért 40 ezer forint jár) mellett nyilván a hónapok óta tartó inaktivitás is elősegítette, hogy számos klasszis „kirándult át” a szőnyegről a homokra. A bajnokság első állomását ugyan nem gatyarohasztó kánikulában rendezték, de az eső elkerülte a Palatinus-tó partját, így jó hangulatban, népes mezőnnyel rajtolt a sorozat.

Az Eb-ezüstérmes, kétszeres U23-as Európa-bajnok Németh Zsanett a tavalyi dohai Strandvilágjátékok második helyével már bizonyította a rátermettségét ebben a szakágban is, a papírformának megfelelően meg is nyerte a felnőtt nők +70 kilósainak küzdelmét. Eggyel lejjebb az Eb-3., s szintén U23-as kontinensbajnok Galambos Ramóna diadalmaskodott, aki a rangadón nagy csatában múlta felül az ifjúsági olimpiai és junior Eb-ezüstérmes Szél Annát. A férfiaknál a 80 kilósok között az U23-as Eb-győztes, az idei Európa-bajnokságon második Lévai Zoltán maga mögé utasította a 11 fős mezőny többi tagját, a 90 kilósoknál pedig az örökifjú veterán világbajnok, olimpiai és vb-bronzérmes Hatos Gábor örülhetett a végső győzelemnek.

Folytatás augusztus elsején Balatonfüreden!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik