Sakk: Borisz Gelfand lesz Lékó Péter ellenfele Miskolcon

Vágólapra másolva!
2010.07.29. 13:03
Augusztus 24–29. között a Miskolci Nemzeti Színház ad otthont a hagyományos sakkparádénak: a nyolcjátszmás rapid párosmérkőzésen Lékó Péter ellenfele ezúttal az izraeli Borisz Gelfand lesz.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Fedor Vilmos, Miskolc alpolgármestere kijelentette, hogy a megyeszékhely értékeire a sakkal is fel lehet hívni a figyelmet, ezért az önkormányzat különös jelentőséget tulajdonít a csatának.

A szegedi nagymester a „Lékó +…” elnevezésű versenysorozat keretében először az angol Michael Adamsszel, aztán az orosz Anatolij Karpovval, az ugyancsak orosz Vlagyimir Kramnyikkal, a norvég Magnus Carlsennel, tavaly pedig az indiai Viswanathan Ananddal mérte össze tudását Miskolcon, ahol immáron három éve nyeretlen, mivel Kramnyiktól, Carlsentől és Anandtól is kikapott.

Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester, a párosmérkőzés bírája elmondta: Lékó mostani ellenfele, a 42 éves Borisz Gelfand fehérorosz nemzetiségű. 1990-ben tagja volt az olimpiai bajnok szovjet válogatottnak, a 2008-as olimpián pedig az izraeli együttest vezette éltáblásként az ezüstéremig. Diadalmaskodott a tavalyi világkupán, és ismét világbajnok lett. A két nagymester eddig a különböző sakkműfajokban 56 játszmát váltott egymással. Ezek közül 30 volt rapid és villámparti, a mérleg: 20 remi, 5 Lékó- és ugyancsak 5 Gelfand-siker. A 26 hagyományos mérkőzésből 20 végződött döntetlennel, emellett mindketten háromszor győztek, vagyis a jelenlegi összmérleg 28:28.

Lékó számára különösen fontos az augusztus végi jó eredmény, ugyanis – szerényebb dortmundi szereplését követően – éltáblása lesz a szeptember 20. és október 4. közötti sakkolimpián asztalhoz ülő magyar válogatottnak. 

A párosmérkőzés szabályai nem változtak: játszmánként 25-25 perc gondolkodási idejük lesz a nagymestereknek, akik lépésenként 10 másodperc bónuszt is kapnak. Ha a mérkőzés 4:4-re végződik, villámpartikban döntik el, hogy kié a győztesnek járó díszes serleg. 

A PÁROSMÉRKŐZÉS PROGRAMJA 
augusztus 24., kedd, 18 óra: megnyitó a Miskolci Nemzeti Színházban
augusztus 25., szerda, 17 ó: 1. játszma, 18:30 ó: 2. játszma
augusztus 26., csütörtök, 17 ó: 3. játszma, 18:30 ó: 4. játszma.
augusztus 27., péntek, 17 ó: közönségtalálkozó a nagymesterek részvételével a Nemzetközi Kereskedelmi Központban
augusztus 28., szombat, 17 ó: 5. játszma, 18:30 ó: 6. játszma
augusztus 29., vasárnap, 17 ó: 7. játszma, 18:30 ó: 8. játszma, 19:30 ó: eredményhirdetés
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik