Ötkarikás Hollywood – a mozisztár Lukács Pál esete a magyar olimpikonokkal a „film-Bábelben”

Figyelemfelkeltő, egyúttal homályos értelmű címmel jelent meg cikk a Színházi Élet 1932. július végi számában: Már van egy olympiai rekordunk! Tényleg, miként születhetett csúcs, ha még el sem kezdődött a X. nyári olimpia Los Angelesben? Az írást böngészve természetesen fény derült rá, mint ahogy a szerző humoráról is meggyőződhetett az újságolvasó.

Tudniillik az utazó magyar csapatba az utolsó pillanatban került be a női tőröző Dany Margit (Dany Baba), így – a lap szerint – huszonnégy órába kellett a tengerentúli utazás előkészületének minden mozzanatát belesűrítenie: nevezés, formaruha varratása, ruhakollekciójának kiegészítése, suszterek és kalapszalonok végigjárása, amerikai vízum intézése meg egy gyors tréning vétele a legendás Santelli mestertől. Igaz volt-e, vagy sem, a csúcsdöntés kifejezés használata megalapozott, mert – ahogy a cikkíró viccesen megjegyezte –  „arra már volt példa, hogy huszonnégy órás útra hetekig készülődnek a hölgyek, de megfordítva, egyetlen nap alatt felkészülni tengerentúli kirándulásra – egyedülálló teljesítmény”.

Csakhogy Dany Baba szupergyors előkészülete mögött cseppet sem vicces történések húzódtak meg. Az 1929-ben kirobbant nagy gazdasági világválság a sportra is óriási teherként nehezedett, ellensúlyozni pedig a legkiválóbb versenyzők izomerejével sem lehetett… Az Újvilág nagy távolsága csak tovább szaporította az európai országok vezető sportszervezeteinek, kormányainak gondjait, a nehéz pénzügyi helyzetben százszor vagy ezerszer meg kellett gondolni, hány versenyzőt nevezzenek be a nemzeti olimpiai bizottságok. Megingó egzisztenciákról adott hírt a magyar sajtó is, például éhező, munka nélkül vagy csak alkalmi kenyérkeresetből tengődő válogatott ökölvívókról (egyikük aztán annyit evett egy olaszországi túrán, hogy rosszul lett…); az akkor már Európa-bajnok birkózóról, dr. Papp Lászlóról, aki 112 pengős díjnoki fizetéséből nyomorgott, és az ország elhagyásán gondolkodott, amikor három hónapra 5000 dolláros ajánlatot villantottak meg előtte; vagy a szintén klasszis birkózó Zombori Ödönről, aki munka nélkül tengett-lengett, és még 1933-ban is csak egy pénzbeszedői állásra vágyott a gázműveknél…

Miután a nehéz helyzetben irányító Károlyi Gyula miniszterelnök és kormánya hallani sem akart az utazási költségek átvállalásáról meg dollárkivitelről, az Országos Testnevelési Tanács (OTT) olimpiai alapot hozott létre, igyekezett gyűjtéseket szervezni, amelyek közül egyet érdemes kiemelni különlegessége miatt. Az OTT 1932. március első napjaiban megannyi hirdetést jelentetett meg az újságokban, arra kérve a sportkedvelő közönséget, hogy vásárolja a Boon-gyár „olimpiai” csokoládéját, amely akkoriban került forgalomba ízléses csomagolásban. A megegyezés szerint a gyártó – testvérvállalata révén – a forgalom tíz százalékát az olimpiai alapnak adta, mégpedig holland forintban, ami a valutanehézségek miatt hatalmas segítséggel ért fel. Nem különben a magyar különítményt utaztató Canadian Pacific Steamship Company gesztusa, a hajótársaság ugyanis kétharmad részt a pengőt is elfogadta fizetőeszközül.

A hatalmas tengerjáró július 18-án kötött ki a küldöttséggel a kanadai Québecben, ahonnan még több mint 4000 kilométeres fárasztó vonatút vezetett Los Angelesig. (Az úszók és vízilabdázók korábban útnak indultak: az amerikai nagykövet Széchenyi László segítségének és a New York-i székhelyű Amateur Athletic Unionnal kötött, az olimpiát felvezető amerikai versenyekre szóló, több ezer dollár pénzbevételt garantáló szerződésnek köszönhetően tulajdonképpen amerikai pénzből fedezték költségeiket.) Innentől pedig a hollywoodi szál is nagy hangsúlyt kapott a mindössze 54 sportolót (52 férfi és 2 női versenyzőt) felvonultató magyar csapat Los Angeles-i mindennapjaiban.

A FILMSZTÁR CADILLACJE VÍVÓINK SZOLGÁLATÁBAN

A Színházi Élettel kötött megállapodása értelmében nemcsak sportolói, hanem újságírói minőségében is jelen lévő, az 1928-as olimpián kard egyéniben ezüst-, csapatban aranyérmes Petschauer Attila két lelkesen hadonászó embert pillantott meg leugorva a vonatról. Az 1931 júniusában négynapi ismeretség után egy New York-i élelmiszer-kereskedőhöz Budapesten férjhez menő (1933 augusztusában el is váló...) primadonna, a Fővárosi Operettszínház, a Vígszínház korábbi ünnepelt sztárja, Biller Irén és az Újvilágban 1927-ben szerencsét próbáló, a hangosfilm térhódításával Hollywoodban egyedüli magyar színészként befutó Paul Lukas, alias Lukács Pál (1891. vagy 1894. május 26.–1971. augusztus 15.) várta kipirulva honfitársait. Utóbbit elkísérte szépséges felesége, Benes Gizella (Daisy) is. Rögtön autójukba is ültették régi ismerősüket, és robogtak vele a pálmafák alatt, a nagy bohém Petschauer pedig élvezte a szeme előtt pergő álomképeket.

Neje és Biller társaságában Lukács még aznap kiment az olimpiai faluba, amelynek rácsos kapuja előtt mindennap autogramkérők, a sportolókkal beszélni vágyók tömege tolongott. A két hölgynek az igazgatói épületben kialakított konzuli szobában kellett helyet foglalnia, merthogy nőknek tilos volt belépniük az ötkarikás történelem első olimpiai falujába, amely csaknem kétezer férfi sportolónak és stábtagnak adott szállást (a női versenyzők szállodákban laktak). A híres színész előtt protekcióval nyílt meg az „asszony nélküli város”, és a legnagyobb szeretettel üdvözölte a nagy kihívás előtt álló versenyzőket. „Sorra járta a magyar fiúk szállásait és kedvesen, közvetlenül elbeszélgetett minden sportemberrel. Mrs. Lukács meghívta az egész csapatot – a vezetőség azonban ezt a meghívást áttette az olimpiai küzdelmek végére, annál is inkább, mert a tréningek idejére meghatározott órák vannak szabva és azt lehetetlen megbontani. Lukács Pál végignézi a magyar fiúk versenyeit – természetesen annyit, amennyit elfoglaltsága megenged” – számolt be az Amerikai Magyar Népszava munkatársa.

Másnap Lukács kétszemélyes repülőjén a levegőbe is felvitte Petschauert, hogy felülről mutassa meg neki Los Angelest és Hollywoodot, a „film-Bábelt”. Repülés közben „telefonon” beszélgettek, miről másról, mint Pestről és a már Amerikában is népszerű színész sikereiről, arról, hogy egyszerre három filmet forgat három stúdióban: az RKO-nál, a Paramountnál és a Universalnál.

A hangosfilm megjelenésével kényszerpályára kerülő és hatalmas akarattal az angol nyelvvel állítólag fél év alatt sikeresen megküzdő Lukács szívvel-lélekkel segítette honfitársait, amiről – már a játékok befejezését követően – így írt a Nemzeti Sport:  „A magyar team jótevője volt. Lelkes sportbarát, a legnagyobb szurkoló s a magyar csapat istápolója. Megérkezésünkkor első dolga volt az olimpiai különítményt felkeresni. Különösen Petschauert ölelte melegen keblére, aki régi cimborája volt Budapesten. Lukács Pál az első perctől kezdve mindenkinek rendelkezésére állt. Meghívásokat hozott. Stúdiókat mutatott, repülőgépén és autóján fuvarozott mindenkit, végigülte és végigszurkolta a versenyeket. A háza nyitva volt mindenki számára. Vacsorára, ebédre vitte el a fiúkat, mindenkiért autót küldött. Felesége és ő oly kedves, magyaros vendégszeretettel látta el a fiúkat, hogy ezért minden hála megilleti. Csoportokban és egyenként vacsoráztak nála. Ezenkívül 12 hengeres Cadillac kocsiját a vívóknak adta kölcsön sofőrrel együtt. Éjjel-nappal a vívókat szállította ez a kocsi.”

A hallomásból, felszínesen, rózsaszín ködbe burkoltan ismert Hollywood kapui neki köszönhetően bármikor megnyíltak versenyzőink előtt, Petschauer például ott lehetett John Gilbert és Lukács filmje, A cselédszoba bemutatóján, valamint Gilbert estélyén is – az uszodával, vívóteremmel, extra kényelemmel „felturbózott” hatalmas, Beverly Hills-i kastélyban a házigazda menyasszonya és Lukácsné közé ültették, dedikált fotót kapott meg egy ígéretet, hogy a forgatókönyvíró-színész Gilbert szurkolni fog a magyar kardozók győzelméért.

KEZEKET FEL! TOM MIX COWBOYAI TÁMADNAK

Vívóink betekinthettek Hollywood vadnyugati részlegének kulisszái mögé, és stílszerű fogadtatásban részesültek az őket elkísérő Petschauerrel és Lukáccsal együtt: vad csataordítással cowboyok lovagolták körül őket, lasszóikat lóbálták, forgópisztolyaikkal lövöldöztek, majd nekik szegezve revolverüket „Kezeket fel!” kiáltással szorították őket sarokba. Hamarosan megjelent a „színen” Hollywood első westernfilmsztárja, Tom Mix, pisztolyt adott a bánásmód miatt megsértődő Jekelfalussy (Piller) György és Glykais Gyula kezébe, de mielőtt elkezdődött volna a párbaj, nevetve eldobta fegyverét, és barátságosan invitálta megrettent vendégeit, megmutatva nekik, miképpen éldegélnek a „film-Bábel” vadnyugati sarkában. A következő napon már a Paramount stúdióban látta vendégül olimpikonjainkat a vezető filmes cég magyar származású elnöke, Zukor Adolf, akinek első amerikai (néma)filmszerepét köszönhette Lukács (a Vajda Ernő forgatókönyve alapján készült Rachelben bizonyított). Sportolóink olyan sztárokkal ismerkedhettek meg, mint az Amerikában legjobban megfizetett, heti tízezer dollárt felmarkoló szőke filmsztár, Constance Bennett, és a díszletkávézóban elfogyasztott uzsonna után az RKO-t is felkereste a küldöttség, amelynek a rögtönözve felállított színpadon „pompás olimpiai kabaréban” volt része – Douglas Fairbanks Jr., Kay Francis, Marlene Dietrich és John Gilbert játékát élvezhette.

Petschauer – akinek Lukács felajánlotta, hogy fél évig lakjon náluk, és az angol nyelv ismeretére szert téve szerződéshez segíti valamelyik filmgyárnál – utolsó hollywoodi riportjában a Metro-Goldwyn-Mayernél tett látogatásról is beszámolt: „Meleg barátságot kötöttünk Johnny Weissmüllerrel, az ex-úszóbajnokkal (ötszörös olimpiai aranyérmes – a szerk). Weissmüller végleg búcsút mondott a sportszereplésnek: az MGM sztárja heti kétezer dolláros gázsival. (...) Johnny különben a hollywoodi sztárok kedvence. Versengenek azért, hogy ő adjon privát úszóleckéket a pazarul felszerelt hollywoody mesevillák külön fürdőmedencéiben.”   Petschauert nem ingatta meg Weissmüller népszerűsége, és azzal zárta írását, hogy inkább ötödik Pesten, mint első Hollywoodban...

Az addigi legjobb magyar olimpiai szereplést, hat aranyat, öt ezüstöt és öt bronzot hozó olimpia utolsó napjának estéjén sportolóink kétfelé váltak, egyik részüket Lukács Pál, a többieket Tom Mix látta vendégül. „Palinál a vendégek, Tom Mixnél pedig a házigazda kerekedett túlságos jókedvre. Mindenesetre jól érezték magukat a fiúk, akik ezúttal először kaptak hajnalig kimenőt”   – írta Komjádi Béla, az első helyen végző vízilabdázók szövetségi kapitánya, aki teljesen kitikkadt a játékok végére:      „Utóvégre végigcsináltam a világháborút is, de ezt a teljes idegkimerülést még ott sem szenvedtem végig. Alig várom a megváltó hajóutat. Alig várom a percet, hogy újra lássam a Nord­deutscher Lloyd Bremenjét. Mert ha Isten is úgy akarja, mégiscsak eljutunk odáig. Köszönet érte Lukács Palinak, aki volt olyan szíves, és adott annyit kölcsön nekünk, hogy világ csúfjára ott nem rekedtünk az olimpia falujában.”   És akkor vissza is kanyarodtunk az előzményekhez, az anyagi nehézségekhez. A Nemzeti Sport utólag, 1932. szeptember 7-i számában adta hírül, hogy a hazajövetel költségei nem voltak együtt, a csapatvezető feje gondokban főtt. Petschauer említést tett róla Lukácsnak, aki másnap megjelent Mártonffy Miklós MOB-főtitkárnál, átadott neki háromszáz dollárt, egyúttal megkérte, vigye Budapestre a pénzt, s ott fizesse ki pengőben egyik rokonának. Ilyen tapintatosan, finoman juttatta valutához „kivérző” honfitársait.

OSCAR-SZOBOR A KÉZBEN, ANDALÚZIAI ÖRÖK ÁLOM

Hollywood nagylelkű magyar sztárja tehát jelesre vizsgázott hazafiságból, úriemberi mivoltából, eleganciájából mit sem veszített Amerikában. Ugyanakkor imázsára kötelességszerűen is ügyelnie kellett, amire jó példa az 1928-as olimpián 100 méter gyorson Weissmüller mögött másodikként végző, Los Angelesben a 4x200 méteres gyorsváltóval bronzérmes Bárány István története, amelyet 1982 decemberében osztott meg a Népsport olvasóival:

„Lukács Pál, a Vígszínház egykori művésze, a Hollywoodban is világhírt szerzett Oscar-díjas művész volt a főszurkoló. Többször volt, hogy majdnem elájult az izgalomtól. A versenyek végeztével pedig bent, az olimpiai faluban történeteivel, kalandjaival szórakoztatott bennünket. Csak egyszer, az egyik eredményhirdetésnél jött zavarba, hiszen szerződése szigorúan előírta, hogy nyilvános helyen sehol sem veheti le a kalapját, nehogy a gyengébb nem képviselői kiábránduljanak a kissé, bizony, már kopaszodó sztárból. Így azután, amikor a himnuszunkat játszották az olimpiai stadionban, Lukács Pál felugrott a nézőtérről és kiszaladt a feljáróba…”

1944. március 2-án viszont őt szólították Hollywoodban a 2258 férőhelyes Grauman's Chinese Theaterben. A kínai pagodát mintázó moziban rendezték az Oscar-díj-átadó gálát, amelyen a legjobb férfialakításért járó szobrocskát kapta meg, ezzel máig az egyetlen Magyarországon született színész, aki ebben az elismerésben részesült (sőt, jó egy héttel korábban elnyerte az akkor alapított Golden Globe-díjat is!). A náciellenes drámát, az Őrség a Rajnán-t 1943-ban (ez év januárjában halt meg ukrán területen a jó barát, a munkaszolgálatos Petschauer Attila...) mutatták be az amerikai mozik, ugyanakkor Lukács szerepvállalása nem előzmény nélküli: 1941-ben a Broadway színpadán már nagy sikerrel alakította Kurt Müller szerepét. Filmbeli partnernője Bette Davis volt, és olyan nagyágyúk elől csente el az Oscar-díjat, mint Humphrey Bogart (Casablanca) és Gary Cooper (Akiért a harang szól)!

A magyar sármőr a Walt Disney produkciójában elkészült Némó kapitány (1954) forgatása után szeretett bele az andalúziai Napos partba (Costa del Sol), ettől kezdve rendszeresen töltött el hosszabb időt Dél-Spanyolországban, hogy kipihenje fáradalmait. Harmadik feleségével, a holland Annette M. Driesensszel (akivel 1963-ban keltek egybe) 1971-ben a kőhajításnyira lévő Marokkóba mentek nyaralni, ahol egyúttal második otthont is szerettek volna találni maguknak. Tervük nem valósulhatott meg, mert szívinfarktust kapott Tanger-ban, és már nem tudták megmenteni az életét – 1971. augusztus 16-án a tanger-i Olasz kórházban hunyt el. (Egymásra támaszkodó magyar források szerint előbb felesége hunyt el, és Lukács Pál az átélt trauma következtében kapott egy napra rá infarktust. Vélhetően ez nem felel meg a valóságnak, ugyanis egyetlen angol vagy spanyol forrás sem számol be erről a körülményről.) A Málaga tartományban található kis tengerparti város, Benalmádena temetőjében alussza örök álmát.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. április 3-i lapszámában jelent meg.)