Darts: Végső közel állt a bravúrhoz, meccsnyílról kapott ki

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.09.03. 17:06
null
Végső János közel állt a győzelemhez (Fotó: Kovács Tamás/MTI)
Két magyar játékos is táblához lépett péntek délután a Hungarian Darts Trophyn, Magyarország első PDC-dartsversenyén a Papp László Budapest Sportarénában. Végső János nagyon közel állt a bravúrhoz, mert meccsnyilai is voltak az angol Joe Murnan ellen, de végül kikapott, míg Jagicza Gábor, bár ő sem dobott rosszul, simán vereséget szenvedett.

 

A Hungarian Darts Trophy első fordulójában a péntek délutáni programban elsőként Végső János lépett a tábla elé. Ellenfele az az angol Joe Murnan volt, aki 106. a PDC világranglistáján, és aki világbajnokságon már a legjobb 32 közé is bejutott egyszer. A hat nyert legig tartó csata az utolsó játékban dőlt el. Hiába volt Végsőnek három meccsnyila is, a dupla nyolc helyett először kívülre dobott, majd a sima szektort találta el. Az utolsó lehetőségnél – immáron a dupla négyet kellett megcélozni – a 13-as sima szektort találta el. Murnan a harmadikra megdobta a neki szükséges dupla 5-öt, és 6–5-tel bejutott a második fordulóba. Végső tisztességes, 80.57-es körátlagot ért el, míg Murnan 92.31-gyel zárt.

Szenzációs 131-es kiszállóval indított a délután másik magyarja, Jagicza Gábor Lewis Williams ellen. A walesi ezután fordított, de Jagicza remekül koncentrálva egyenlített, majd elvéve ellenfele kezdését ismét megszerezte a vezetést. Ezután megint Williams pillanatai következtek. Újabb fordítás után a 19 éves Willaims már nem engedte ki a vezetést a kezéből, és 6–3-ra győzött. Jagicza körátlaga 78.3 volt, míg Williamsé 86.55.

A pénteki esti programban további két magyart láthatunk: Strbik Péter az angol Ross Smithszelm Rucska József a skót Alan Soutarral játszik. A 19 órakor kezdődő etapban olyan világklasszisok kezdik meg szereplésüket, mint a kétszeres világbajnok Adrian Lewis, Simon Whitlock és Daryl Gurney.

DARTS
2021 Hungarian Darts Trophy, Papp László Budapest Sportaréna
1. forduló

Johan Engström (svéd)–William Borland (skót) 4–6
Geert Nentjes (holland)–Geert De Vos (belga) 2–6
Richard Veenstra (holland)–Keegan Brown (angol) 6–4
Végső János–Joe Murnan (angol) 5–6
Thomas Lovely (angol)–Keane Barry (ír) 3–6
Boris Krcmar (horvát)–Adam Gawlas (cseh) 5–6
Jagicza Gábor–Lewis Williams (walesi) 3–6

TOVÁBBI PROGRAM
Péntek este (19.00-tól)

Florian Hempel (német)–Jake Jones (angol)
Strbik Péter–Ross Smith (angol)
Alan Soutar (skót)–Rucska József
Luke Humphries (angol)–Madars Razma (lett)
Adrian Lewis (angol)–Bradley Brooks (angol)
Steve Beaton (angol)–John Michael (görög)
Simon Whitlock (ausztrál)–Darren Webster (angol)
Vincent van der Voort (holland)–Daryl Gurney (északír)

2. forduló
Szombat délután (13.00-tól)

Rob Cross (angol, 16.)–Strbik/Smith
James Wade (angol, 8.)–William O'Connor (ír)
Devon Petersen (dél-afrikai, 9.)– Humphries/Razma
Brendan Dolan (északír, 13.)–Soutar/Rucska
Nathan Aspinall (angol, 15.)–Lewis/Brooks
Krzysztof Ratajski (lengyel, 10.)–Williams
Mensur Suljovic (osztrák, 14.)–Borland
Dirk van Duijvenbode (holland, 11.)–Barry

Szombat este (19.00-tól)
Jonny Clayton (walesi, 7.)–Gawlas
Joe Cullen (angol, 1.)–De Vos
Damon Heta (ausztrál, 12.)–Whitlock/Webster
José de Sousa (portugál, 2.)–Murnan
Michael van Gerwen (holland, 4.)–Van der Voort/Gurney
Gerwyn Price (walesi, 5.)–Veenstra
Peter Wright (skót, 3.)–Hempel/Jones
Michael Smith (angol, 6.)–Beaton/Michael
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik