Darts PL: Van Gerwen és Gary Anderson is nagy vereségbe szaladt

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.05.24. 22:49
null
Aspinall élre állt (Fotó: Getty Images, archív)
A gyengén játszó Michael van Gerwen ellen fontos győzelmet arató Nathan Aspinall élre állt a darts Premier League-ben. Az angol 8–3-ra verte holland riválisát a 13. fordulóban. Nagy verésben részesült egy másik világbajnok, Gary Anderson is: a skót 8–1-re kapott ki Jonny Claytontól. Peter Wright négy játéknap után tudott ismét győzni, a szintén pocsék szériát futó James Wade esett az áldozatául.

 

Hiába dobott alacsonyabb átlagot ellenfelénél, így is kisebb „mészárlást” rendezett Gary Anderson ellen Jonny Clayton. A walesi 1–1 után zsinórban hét játékot nyert meg, ötven százalék feletti kiszállózása bőven elegendőnek bizonyult az utolsó nyilakra rendre elbizonytalanodó Andersonnal szemben, aki nyolc lehetőségéből mindössze egyszer tudta eltalálni az utolsó duplát.

A LEBONYOLÍTÁSRÓL
A játékosok az első kilenc fordulóban összegyűjtött pontjaikat továbbvitték magukkal az alapszakasz második etapjába, melyben ismét mindenki játszik mindenkivel, vagyis újabb hét fordulót rendeznek. A tabella első négy helyezettje bejut a május 28-i final fourba, amelyben az első a negyedikkel, a második a harmadikkal küzd meg a döntőbe kerülésért.

A skót két megnyert meccs után szenvedett vereséget, összességében már a hatodikat a 2021-es Premier League-kiírásban, s mind közül a mai volt a legnagyobb – ezzel pedig távolodni látszik a top négytől. (8–1)

Az est második meccsén José de Sousa nagy csatában múlta felül a fordulót megelőzően még előtte álló Dimitri Van den Berghet. A világranglista 9. helyén álló belga nem kezdte jól a meccset, ám 4–1 után vissza tudott kapaszkodni, 7–5 után elvette ellenfele kezdését, így óriási esélyt teremtett magának arra, hogy döntetlenre mentse az összecsapást. Csakhogy De Sousa hátsó pályáról egy 180-as, majd egy 140-es körrel előbb ért kiszállóra Van den Berghnél, és 58-ról befejezte a mérkőzést. (8–6)

Michael van Gerwen abban a reményben állhatott a tábla elé, hogy egy győzelemmel még biztosabbá teheti vezető helyét. Ám Nathan Aspinall rögvest egy 3–0-s sorozattal kezdett ellene. A holland a folytatásban sem találta a játékát, mind a tömeg, mind a jó kiszállózás hiányzott, 4–1 után pedig másodszor is elvesztette a kezdését, ezzel komoly lépéshátrányba kerülve. 5–1-et követően Van Gerwen visszabrékelte az angolt, de ez sem jelentett valódi fordulatot, Aspinall az utolsó három leget mind behúzta, megnyerte a meccset, és a győzelemért járó két ponttal át is vette a vezetést a tabellán. (8–3)

A skótok világbajnoka nyerte a négy mérkőzés óta nyeretlenek csatáját: az első meccsnyilát elrontotta, a másodikat viszont győzelemre váltotta Peter Wright James Wade ellen.Mindezt úgy, hogy az első két leget még az angol nyerte az összecsapáson, ám Wright ezt követően kétszer is visszabrékelte a világranglista 4. helyén álló Wade-et, és saját kezdéseit hozva 6–4-ig meg is őrizte a fórt. Ekkor Wade első pályáról ismét fenn ragadt, ezzel pedig meg is pecsételődött a sorsa. Wright az utolsó leget komolyabb izgalom nélkül hozta; a dupla 14-et elrontotta, ám Wade 64-re csupán 24-et dobott, amire válaszul a skót az ajándékba kapott három meccsnyílból elsőre eltalálta a dupla hetest, behúzva a két pontot.

 


 

DARTS
PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ (MILTON KEYNES)
Jonny Clayton (walesi, 101.24)–
Gary Anderson (skót, 104.48) 8–1
José de Sousa (portugál, 100.19)–
Dimitri Van den Bergh (belga, 95.08) 8–6
Nathan Aspinall (angol, 96.90)–
Michael van Gerwen (holland, 96.74) 8–3
James Wade (angol, 96.29)–Peter Wright (skót, 98.68) 4–8

A KEDDI PROGRAM
James Wade–Nathan Aspinall
Jonny Clayton–José de Sousa
Gary Anderson–Michael van Gerwen
Peter Wright–Dimitri Van den Bergh

Legfrissebb hírek

Littler háromleges hátrányból múlta felül Rockot a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
15 órája

Humphries és Price jutott elsőként elődöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2025.11.14. 23:21

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2025.11.13. 23:57

Mindhárom dartsvilágbajnok továbbjutott Wolverhamptonban

Egyéb egyéni
2025.11.12. 23:59

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2025.11.11. 23:50

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2025.11.11. 00:06

Van Gerwen nagy meccsen nyert a legjobb női játékos ellen a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
2025.11.08. 23:37

Vincent van der Voort: Vagy jövőre térek vissza, vagy visszavonulok

Egyéb egyéni
2025.11.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik