Cselgáncs: Marius Vizer marad a nemzetközi szövetség elnöke

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 18:42
null
Marius L. Vizer (Forrás: Magyar Judo Szövetség)
A nemzetközi cselgáncsszövetség (IJF) budapesti tisztújító kongresszusán a küldöttek újraválasztották elnöknek a 2007 óta hivatalban lévő Marius L. Vizert – írja az MTI.

 

A budapesti székhelyű nemzetközi sportszövetség a koronavírus-járvány miatt „hibrid” kongresszust rendezett; először fordult elő a szervezet történetében, hogy a küldöttek egy része nem a helyszínen, hanem az online térben kísérte figyelemmel a történteket.

A budapesti IJF-közgyűlésen Marius L. Vizert ellenjelölt és ellenszavazat nélkül választották újra – a hazai szövetség tájékoztatása szerint.

Az elnök bejelentette: új fejlesztési ciklust indít, amely a sportágat új magasságok felé tereli.

„Öröm volt veletek ennyi éven át békében, barátságban és egységben dolgozni, ezek a stabil fejlődés pillérei. Megtisztelő volt az is, amilyen fegyelem, tisztelet és hűség jellemezte a judo fejlesztéséért tevékenykedőket. Már eddig is sikerült emelnünk a judo színvonalát, megosztanunk világszerte az értékeit, és a jövőben is együtt fogunk nagy eredményeket elérni” – idézte őt a közlemény.

Az elnök emlékeztetett rá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal folytatott kiemelkedő együttműködésnek köszönhetően a tokiói olimpián és az azt követő játékokon már a csapatversenyre is sor kerül, és ebben a menekültek csapata is részt vehet.

„Növeltük médiaértékünket és expozíciónkat. Amikor 2009-ben elindult az IJF World Judo Tour, rengeteg kihívással kellett szembenéznünk, de mindegyiket le tudtuk győzni, mert egységesek voltunk, és továbbra is azok leszünk. Mindannyian büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Úgy gondolom, hogy az egység, a bizalom és a szolidaritás révén a judót a következő szintre emelhetjük, mától kezdve ezen dolgozunk” – ígérte.

Marius L. Vizer 1995 és 2001 között a román sportági szövetség elnöke volt, majd 2000 és 2007 között hét éven át vezette az európai szövetséget. 2007 óta az IJF elnöke, akkor a dél-koreai Pak Jong Szungot váltotta, ötödik ciklusát kezdheti meg így a sportág legmagasabb pozíciójában.

A nemzetközi szövetség tisztújító kongresszusa után szombat délután kerül sor a világbajnokság sorsolására, vasárnap pedig indulhatnak a küzdelmek a Papp László Budapest Sportarénában. Az idei felnőtt-világbajnokság jövő vasárnapig tart.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik