Birkózó-vb: Szabados Noémi nem jutott vigaszágra

Vágólapra másolva!
2022.09.14. 19:26
null
Szabados Noémi (Fotó: Török Attila)
Szabados Noémi nem jutott vigaszágra, így a magyar női csapat számára szerdán befejeződött a belgrádi birkózó-világbajnokság.

 

A 68 kilogrammban szereplő 21 éves sportoló a délelőtti programban előbb bravúros, 4:2-es győzelmet aratott az olaszok Európa-bajnoki ezüstérmese, Dalma Caneva felett, a nyolcaddöntőben viszont technikai tussal kikapott a címvédő Irina Ringaci-tól. A moldovai később a negyeddöntőben is simán nyert, az elődöntőben viszont kikapott, így Szabados kiesett.

A vb-n négy magyar női versenyző szerepelt, közülük Szekér Szimonetta (50 kg) nem tudott meccset nyerni, Szabados mellett Dénes Mercédesz (53 kg) és Szél Anna a 32 között győzött, a nyolcaddöntőben kikapott, két utóbbi pedig a vigaszágon is veszített egy-egy mérkőzést.

„Most nagyjából ez a realitás – értékelt a helyszínen az MTI-nek Ritter Árpád szövetségi kapitány. – Ugyanakkor én azt gondolom, hogy nincs olyan nagy különbség, mint amekkora sok esetben a szőnyegen látszott, nem vagyunk ennyire messze a legyőzőinktől. Egy kicsit talán több hittel szorosabbakat lehetett volna birkózni velük. Ezt még tanulni kell. Szél Annának és Szabados Noéminek pedig még bele kell erősödni a súlycsoportba.”

A csapat melynek három tagja, Szekér, Szél és Szabados az U23-as vb-n is szerepel majd októberben – erősen foghíjas volt a vb-n, miután a tavaszi, budapesti Európa-bajnokságon bronzérmes Nagy Bernadett (76 kg) és Dollák Tamara (57 kg) sérülés miatt nem indulhatott a világbajnokságon.

Csütörtökön a szabadfogásúak első napján Antal Dániel (70 kg), Vida Csaba (79 kg), Püspöki Patrik (86 kg) és Ligeti Dániel (125 kg) lesz érdekelt a Stark Arenában.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik