A sportfogadás keresztapja – Moncz Attila publicisztikája

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 00:20

Be kell vallanom, szerencsésnek érzem magam, hogy a gyerek-, illetve fiatalkoromban megálmodott két foglalkozásból az egyiket immár több mint két évtizede űzhetem. Tőlem a tűzoltó, a vadakat terelő juhász vagy bármi más nagyon távol állt, viszont úgy ötéves koromtól már lelkesen kommentáltam minden sporttevékenységet, illetve vezettem róla a jegyzőkönyveket. Aztán még az általános iskola és a gimnázium határán rá kellett döbbennem, hogy az én orgánumommal meccseket közvetíteni hosszú távon emberiség elleni vétek lenne, így maradt az írás. A másik álomból viszont már nem lesz valóság. Pedig amikor életem első és egyetlen telitalálatos totószelvényét kitöltöttem a nyolcvanas évek második felében (sajnos többszázadmagammal együtt voltam hibátlan, de a bevételből éppen kijött egy Favorit versenybicikli), simán elképzeltem, hogy sportfogadásból szépen eltartom magam, közben meccsekre járok, munkára meg nem is gondolok.

Nos, ebből nem lett semmi, mert én a fogadásból képtelen vagyok száműzni az érzelmeket. Ez biztosan ott van azon tulajdonságok között, amelyek miatt nem érhetek például Tony Bloom nyomába. Hogy ő kicsoda? Pontosan megmondani lehetetlen, mert interjúkérésekre nagy ritkán (sem) válaszol, a vagyona nagysága nem ismert, viszont a különböző internetes portálokon azt tartják róla, hogy „ő a legokosabb ember, aki valaha is fogadott sporteseményre”, illetve, hogy „ő a sportfogadások keresztapja”. Főállásban a Starlizard nevű, fogadási tanácsadással és befektetéssel foglalkozó cég vezetője, másodállásban pedig az angol Premier League-ben szereplő Brighton, illetve a belga labdarúgó-bajnokság alapszakaszát megnyerő St. Gilloise többségi tulajdonosa. Mindkét fronton eléggé sikeres, méghozzá ugyanazzal a stratégiával, az adatelemzés elképesztően magas szintre emelésével. Mert lehet itt jönni ösztönnel, megérzéssel, bármivel, hosszú távon a biztos hozam alapja az adatokkal való megfelelő bánásmód, a felkutatásuktól a felhasználásukon át a kiértékelésükig.

Mondhatnánk persze, hogy neki könnyű, hiszen a University of Manchester matematikusaként ez nála hazai pálya. De azért szép kis utat járt be, mire a zsebpénzét „gyümölcsös” játékautomatákra költő, majd első fogadási regisztrációját hamis személyi igazolvánnyal összehozó kamaszból fogadási guru lett. A piaci szegmens egyik legismertebb szereplőjénél, az Ernst & Youngnál dolgozott könyvelőként, amikor rájött, hobbijához, a sportfogadáshoz stratégiára van szükség. Szárnypróbálgatásai során az alaptőkéjét sikerült 20 ezer fontra tornáznia, majd újabb hat hónapos kereskedői munka után döntött, irány a szerencsejáték-ipar. Eleinte maga is gyártott oddsokat, vadászta a különböző irodák hibáit, dolgozott nagy irodáknál (a Victor Chandlernél azzal szerzett hírnevet magának, hogy az 1998-as Franciaország–Brazília labdarúgó-világbajnoki döntő előtt rávette a vezetőket, pakoljanak minden pénzt a franciákra – a 3–0-s hazai siker fényében helyesen…), majd jött a saját cég, a Premier Bet meg­alapításának ötlete. És amikor az ázsiai piac megnyílt, megnyílt a korlátlan lehetőségek tárháza is Bloom előtt. Ott ugyanis nem korlátozzák az egy mérkőzésre tehető tétek nagyságát. (Mellékszál, de innentől datálható a Premier League egyik legnagyobb tulajdonosi rivalizálása, hiszen akkoriban Bloom Matthew Benhamet nevezte ki cége térségi igazgatójának, aztán 2004-ben nem túl békésen elváltak útjaik, mert utóbbi úgy érezte, megy egyedül is. Ma Bloom a Brighton, Benham a Brentford tulajdonosa, nem beszélnek egymással, de mindketten rendre külön prémiumot tűznek ki, ha csapatuk legyőzi a másik együttesét.)

Ilyenkor pedig felértékelődnek a különböző matematikai modellek. Például az olyanok, mint a kilencvenes években a Lancaster University két akadémikusa, Mark Dixon és Stuart Coles által írt „Az egyesületi labdarúgás eredményeinek és a futballfogadási piac hatékonyságának modellezése” című alkotás. Bloom munkája során ezt tekintette alapműnek, ezt fejlesztette a szerzőkkel, ennek a legújabb verzióját használják cégénél, a Starlizardnál is. (Az elnevezés Bloom pókeres becenevéből jön, az asztalnál mindig hideg fejjel gondolkozott és viselkedett, ezért lett belőle „The Lizard”, azaz a gyík.) Merthogy ennek segítségével lehet biztos hozamot garantálni. Ugyanakkor ez százalékosan nem eget verően nagy érték, mindössze három százalék. A partneri kör is kiemelt, csak az csatlakozhat a szindikátushoz, akinek legalább kétmillió „felesleges” fontja van. Viszont ha hozzátesszük, hogy egy átlagos évben a Starlizard profitja 100 millió font, abból ki lehet következtetni az évente megforgatott pénz nagyságát. Hárommilliárd font, ami több, mint a Chelsea várható vételára... Így azért már érthető, miből telt Bloomnak például a Brighton megvásárlására, illetve fejlesztésére.

Bár az is igaz, a Brighton önálló gazdasági egységként is megáll a lábán, köszönhetően a közvetítési jogokból származó bevételeknek, Bloom korábbi fejlesztéseinek és az okos stratégiai gondolkodásának. Csak hogy értelmesen is összeérjen a szerencsejáték-ipar és a labdarúgás, ne pedig a bunda legyen az első számú összekötő kapocs. A korábbi pókersztár (a Korda György-féle pókerközvetítések korai szakaszából sokaknak ismerős lehet a neve) 2009 óta a klub első embere, számítások szerint 400 millió font körül jár az összeg, amit eddig befektetett. Ebből 93 millió ment el az American Express Community Stadiumra („lánykori” nevén a Falmer Stadionra), de hát a több mint 30 ezer nézőnek illik kulturált körülményeket teremteni. Az átigazolási piacon viszont nem a százmilliós határ a cél („Nem vagyok Abramovics, nem szórom körültekintés nélkül a pénzt” – mondta egyszer a tulajdonos), hanem az okos befektetés.

És itt zárul be a kör, ugyanis a fogadásoknál használt adatelemző módszereket a játékosok kiválasztásánál is lehet (sőt, érdemes) használni. Hiszen például a várható gólokból nem csupán a „tippmixen” lehet hasznot húzni, hanem a pályán is. Nem egy és nem két, nagy garral beharangozott csatárra mondták már arrafelé, hogy köszönjük, de nem kérjük, mert vele nem nő a csapat összgólszáma, legfeljebb csak másképp oszlanak meg a találatok a játékosok között. Ezért aztán nem meglepő, hogy a Brighton legdrágább labdarúgója még ma is a Salzburgból alig 18 millió fontért vett Enock Mwepu. A belga „leányvállalatnál” pedig még ennél is körültekintőbbek, a St. Gilloise igazolási politikája az ingyenes átigazolásokon és a kölcsönszerződéseken alapul, ráadásul ott még a stadionprojekt is várat magára, az együttes még ma is az 1919-ben átadott Stade Joseph Marienben lép pályára.

A sportfogadás és a futball között munkavállalói szinten is jelentős az átjárás, hiszen a használt programok többsége ugyanazon kompetenciákat igényli. Csak a labdarúgás sokkal változatosabb, legalábbis ha hiszünk Scott Fergusonnak, aki így vélekedett Bloom sportfogadási cégéről: „Semmi csillogó sincs ebben a munkában. Napi hét-nyolc órát ülsz egy számítógép képernyője előtt, ráadásul nem a megszokott munkaidőben. Alig találkozol a családoddal, nemhogy a barátaiddal. Bloom fizet egy munkaerőt, hogy mindezt megtegye helyette. A Starlizard olyan, mintha a profi szerencsejáték találkozna a kapitalizmussal. Az egyedül robotoló játékosoknak ez lélektelen, hálátlan feladat lehet.”

A fociban viszont a munka után jöhet a család, például a hétvégi meccseken. Angliában egyre gyakrabban és egyre drágábban. Ez meg Bloom terepe.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik