Berki: Nem bosszankodom, nincs értelme

Vágólapra másolva!
2011.09.06. 11:11
null
Berki a következő hetekben a lógyakorlatát csiszolgatja majd
Címkék
Nem tragédia, hogy Berki Krisztián második lett lólengésben a genti világkupaversenyen – az UTE tornásza legalábbis így éli meg, hogy ezúttal nem győzött a kedvenc szerén.

– Átnyergel egy másik szerre ezek után?
– Ezt miért is kérdezi?

– Pusztán azért, mert a hétvégi genti világkupaversenyen nem lovon nyújtotta a legjobb teljesítményt.
– Lólengésben ezüstérmet szereztem, a másik két szeren közelébe sem kerültem a finálénak – szerintem nem lovon muzsikáltam gyengén.

– Szívére ne vegye, csak gonoszkodtam kicsit. Ám tény: mintha a lólengés rovására ment volna, hogy több szeren is készülnie kell a tokiói világbajnokságra.
– Ha volt is ilyen időszaka a felkészülésnek, már túl vagyok rajta. Mostanra a testem, a lelkem és a fejem is hozzászokott ahhoz, hogy több szeren kell készülnöm. Tudom, mire céloz, és készséggel elismerem: nem életem legjobb gyakorlatát mutattam be a vasárnapi fináléban. Ismét megverhettem volna a kínai vetélytársamat, hiszen ő is hibázott a döntőben – de nem sikerült. Nem dől össze a világ.

– Azt mondta, nem fordult eleget a leugrás előtt. Elárulja, ez mit jelent?
– Rossz helyen kezdtem el kézenállásban forogni a lovon, s azt éreztem, nem tudok majd belefordulni a leugrásba, így a hétszázhúsz fok helyet csak háromszázhatvanat forogtam. Ez rontott a gyakorlatom kiindulópontszámán, vagyis túl sok esély nem maradt az aranyra.

– Bántja?
– Nem bosszankodom. Nincs értelme.

– Kicsit sem?
– Ezt szeretné?

– Nem, csak „vizsgáztatom". Korábban a magabiztosságáról, a nyugalmáról volt híres. Örömmel tapasztalom, ez mit sem változott.
– Ugyan miért változott volna? Dolgozom gőzerővel, és noha az elején azért voltak hisztis napjaim, mostanra lenyugodtam, s azt hiszem, ezt az állapotomat képes leszek tartani egészen a világbajnokságig.

– Nem lesz könnyű. Gyanítom, egyre több kérdést kap a barátoktól, az újságíróktól a vébére vonatkozóan. Jól sejtem?
– Ha valami emlékeztet a világbajnokság közeledtére, azok egyértelműen az egyre sokasodó külső jelek. Ennek megfelelően vannak feszültebb óráim, de mivel mentálisan és fizikailag is jó állapotban vagyok, elkerültek a sérülések is szerencsére, a bokám pedig a gyógytornász segítségének köszönhetően sokat erősödött, mindennap képes vagyok százszázalékos erőbedobással megcsinálni az összes gyakorlatot. És ez utóbbi a legfontosabb.

– Már ismert a világbajnoki sorsolás: ugrásban kezd, majd jön a nyújtó, aztán a ló. Végül a gyűrű – ha bevállalja.
– Ha az első három szeren jól teljesítek, akkor nem biztos. Fizikailag egyértelműen a gyűrű vesz leginkább igénybe, ha nem muszáj, nem kínzom magam...

A BERKI KRISZTIÁNNAL KÉSZÜLT INTERJÚ TELJES SZÖVEGÉT A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
2 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
3 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik