Dopping: eltiltástól tart az Orosz Súlyemelő Szövetség

MTI MTIMTI MTI
2006.07.18. 16:19
Címkék
Az Orosz Súlyemelő Szövetség nemzetközi eltiltástól tart, mivel egy héten belül két versenyzője is fennakadt a doppingvizsgálaton.
A budapesti székhelyű nemzetközi szövetség (IWF) pénzbírsággal és/vagy egy-, illetve kétéves eltiltással szankcionálja azt a szövetséget, amelynek legalább három sportolóját egy naptári idényben doppingoláson érik.

A múlt héten az athéni olimpián aranyérmes Dmitrij Beresztov, hétfőn pedig a junior Európa-bajnok Jevgenyij Piszarjov akadt fenn az ellenőrzésen. Mindketten két évig nem versenyezhetnek. Ha még egy orosz súlyemelőt elkapnak ebben a szezonban, akkor a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon való orosz szereplés is veszélybe kerül.

"Ha még egy gyerekünket elkapják, nem ússzuk meg a büntetést. Nincs kétségem afelől, hogy ez kétéves eltiltás lenne. Ez valóságos tragédiával érne fel, mert kimaradna a pekingi olimpia" - jelentette ki Nyikolaj Parhomenko, az orosz szövetség elnöke.

Egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Kommerszant című moszkvai lap azt írta, hogy van még egy további orosz súlyemelő doppingeset is.

Mint ismert, az athéni olimpiát követően, ahol három magyar súlyemelő is doppingvétséget követett el, a magyar válogatottat is eltiltották egy évre minden versenytől, így a mieink nem indulhattak a tavalyi Európa-bajnokságon.
Legfrissebb hírek

Döntés a 89. percben, folytatta győzelmi sorozatát az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
4 perce

Vezetést szerzett a Honvéd a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
4 perce

Két brit aranyérem szombaton a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
15 perce

Premier League: Brentford–Liverpool

Angol labdarúgás
18 perce

Pedro Neto duplázott, a Chelsea véget vetett az Everton veretlenségének

Angol labdarúgás
28 perce

Súlyos sérülést szenvedett Tóth Milán, nyolc hónap kihagyás vár rá

Labdarúgó NB I
1 órája

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpool kezdőcsapatába

Angol labdarúgás
1 órája

Világbajnoki bronzérmes a magyar U23-as minifutball-válogatott!

Magyar válogatott
1 órája