Kajak-kenu Eb: minden magyar egység továbbjutott

MTI MTIMTI MTI
2006.07.06. 19:04
Címkék
Akárcsak délelőtt, 1000 méteren, a délutáni 500-as előfutamok során is remekül szerepeltek a magyar versenyzők a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon, ennek köszönhetően a kilenc számból nyolcban már döntősök a piros-fehér-zöld egységek, egyedül a k-1-ben érdekelt Benkő Zoltán lesz kénytelen a péntek délutáni középfutamban is rajthoz állni.
A Kovács Katalin-Janics Natasa kettős címvédőhöz méltóan szerepel
Tumbász Hédi
A Kovács Katalin-Janics Natasa kettős címvédőhöz méltóan szerepel
A Kovács Katalin-Janics Natasa kettős címvédőhöz méltóan szerepel
Tumbász Hédi
A Kovács Katalin-Janics Natasa kettős címvédőhöz méltóan szerepel

Csakúgy, mint reggel, magyar részről ezúttal is Benedek Dalma szállt először vízre, s magabiztos versenyzéssel nyerte a kajak egyesek második előfutamát, így egyből a vasárnapi fináléba került. A férfiak hasonló számában Benkő is megtette a magáét, ugyanis ő is elsőként haladt át a célvonalon, de mivel ebben a számban sokan neveztek, innen nem lehetett egyből a legjobbak közé jutni.

A kenusoknál a fiatal Mike Róbert kellemes meglepetésre a harmadik lett, így már ő is készülhet a döntőre. Negatív szenzációt szolgáltatott ugyanakkor, hogy a másik futamban indult, egyformán olimpiai, világ- és Európa-bajnok német Andreas Dittmert és cseh Martin Doktort szabálytalan versenyzés miatt kizárták, így ők ebben a számban nem folytathatják szereplésüket a kontinensviadalon.

A Kovács Katalin, Janics Natasa duó címvédőhöz, illetve olimpiai és világbajnokhoz méltóan nyerte futamát, de látszott a két klasszison, hogy már a bő fél óra múlva sorra kerülő négyesre is tartalékolnak, így fölényük nem volt a megszokott. A másik kajakpáros, a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kettős ezzel szemben közel egy hajóhossz előnnyel a riválisok előtt ért célba, míg a Kozmann György, Kolonics György kenus egység második helyével kvalifikálta magát a döntőre.

A négyeseknél Kovács és Janics már jobban odatette magát, talán ennek is köszönhető, hogy a Paksy Tímeával kezdődő és Fazekas Krisztinával végződő hajó a mezőny többi részére egy hajóhosszt verve jutott egyenes ágon a kilences fináléba. A férfi kajakos kvartett, a Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila és Bozsik
Gábor alkotta csapat remekül versenyezve másodikként zárt, és ez is elég volt ahhoz, hogy pénteken már ne kelljen újra vízre szállnia.

Hasonlóan az 1000 méterhez, c-4-ben a kevés induló miatt ezen a távon sem rendeznek előcsatározásokat, ezért a Fürdök Gábor, Csabai Edvin, Pulai Imre, Novák Ferenc egység máris finalista.

"Mike Róbert továbbjutása kellemes meglepetést okozott, önmagához képest nagyon jól teljesített, a többiek pedig azt nyújtották, amit vártam tőlük" - értékelt Angyal Zoltán szövetségi kapitány.
Legfrissebb hírek

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
7 perce

Vincenzo Montella: Mindent megtettünk

Foci vb 2026
13 perce

Ha török vb-rajt, akkor vereség

Foci vb 2026
18 perce

Így nézett ki az ausztrálok védekezése Törökország ellen

Foci vb 2026
33 perce

Harminc lövés/fejes sem volt elég a törököknek a gólhoz

Foci vb 2026
37 perce

Amerikai pite: halott a Joga Bonito? – a 3. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
45 perce

Ausztrália kihagyott helyzet nélkül nyert 2–0-ra Törökország ellen

Foci vb 2026
49 perce

Itt egy újabb meglepetés, Ausztrália két góllal verte a törököket

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik