Női röplabda: nagy célok és nehézségek Gödöllőn

MTI MTIMTI MTI
2012.10.16. 15:06
Címkék
A magyar bajnoki cím megszerzését, illetve a nemzetközi porondon való helytállást tűzte ki célul erre a szezonra a TEVA Gödöllői RC női röplabdacsapatának vezetősége.

„Nagy feladat áll előttünk, amelynek mindenképpen szeretnénk megfelelni, de elég sok problémával kell megküzdenünk. Ilyen például a teremhelyzet és a különböző bajnokságokhoz kötelezően előírt labdák beszerzése" – mondta a keddi sajtótájékoztatón Árpás Géza, a klub elnöke.

Ludvig Zsolt, az együttes vezetőedzője elmondta, nagyon jó adottságú csapattal dolgozik, de keményen kell küzdeniük ahhoz, hogy megszorongassák ellenfeleiket. Hozzátette: a bajnokság megnyerésén kívül a Magyar Kupa elhódítása is a terveik között szerepel, amihez – mint mondta – rengeteg munkára lesz szükség.

„A Közép-európai Ligában való indulás előrelépést jelent az együttes számára, de probléma, hogy a 14 játékos helyett csak 11 fővel tudtunk nekivágni az idei szezonnak" – fogalmazott a tréner.

A Gödöllő pénteken a Rijeka ellen játssza az első hazai mérkőzését a sorozatban.

„Régóta együtt van a csapat, ismerjük egymás gondolatát. Keményen küzdünk, hogy a vezetőség célkitűzéseit megvalósítsuk. Dolgozunk a körülményektől függetlenül" – mondta Kriegel Éva, a gárda egyik játékosa.

A Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) részéről Földvári Péter főtitkár a sajtótájékoztatón elmondta: a céljuk továbbra is az, hogy a röplabda az öt kiemelt látványsport mellé kerüljön a TAO-kedvezményezettek körébe. Hangsúlyozta, hogy az MRSZ képviselői október 25-én egyeztetnek a miniszterelnökkel, illetve az állami sportvezetéssel az ügyben.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
4 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
5 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
5 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
5 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
5 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
5 órája