Röplabda: egyedi állami támogatásban bízik a szövetség

MTI MTIMTI MTI
2012.09.26. 10:07
Címkék
Egyedi állami támogatásban bízik a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ), mivel a sportág nem került be a társaságiadó-kedvezményekre, az úgynevezett TAO-pénzekre számító látványsportágak sorába, és csak a harmadik csoportba kapott besorolást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportágfejlesztési koncepciójában.
Tóth Tamás, az MRSZ elnöke a m1 Ma Reggel című szerdai műsorában elmondta: jelenlegi struktúrájában a röplabda halálra van ítélve Magyarországon, és mivel vélhetően a TAO-s sportágak körének bővítésére most nincs lehetőség, egyedi támogatásban bíznak. A szövetség „Mentsük meg a magyar röplabdázást!” címmel négyéves cselekvési programot hirdetett meg. Ez alapján általános iskolai és egyetemi szinten is fejleszteni kívánják a sportágat. Ezzel párhuzamosan olyan szakmai munkát kezdenek meg, amely alapján reális esélye lehet annak, hogy magyarok is kijussanak a 2016-os riói olimpiára. Erre főleg strandröplabdában kínálkozik lehetőség. Az elnök kilátásba helyezte, hogy ha az MRSZ elnöksége nem tud eredményt elérni, a magának adott október 31-i határidővel lemond. A Jobbik Magyarországért Mozgalom a röplabdások támogatása mellett felsorakozva hétfőn közleményben jelezte: furcsának találja, hogy a sportág a legkisebb támogatási kategóriába került a MOB-nál, többek között a curlinggel, a gyeplabdával, a snowboarddal, a szánkóval egy kalap alá véve. „Nem lebecsülve az említett sportágakat, a Jobbik Sportkabinet nem gondolja azt, hogy a röplabda annyira népszerűtlen, eredménytelen, múlt nélküli vagy kevésbé látványos volna Magyarországon, hogy a legalsó kategóriában kapjon helyet” – áll többek között a közleményben, amelyben az ellenzéki párt leszögezi: kormányra kerülés esetén kiterjeszti a társasági adóból nyújtható sporttámogatást minden sportágra, a fogyatékkal élők sportjára, a diáksportra és a szabadidősportra is.
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
5 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
6 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
6 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
6 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
6 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
7 órája