NS: Mi a reakció a 0-6-ra? Mi lesz veled Schumi? - szombat

2012.09.28. 23:24
Címkék
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

• A labdarúgó NB I 9. fordulójának nyitó napján a Győr átgázolt a Pápán, a Siófok pedig pontot lopott az MTK-tól. A szokásos részletes beszámolók mellett kiderül, miként reagáltak a győriek a hetedik egymás utáni győzelmet jelentő klubrekord beállítására, mivel magyarázza a hatgólos vereséget Zsivóczky Gyula, a Pápa szakvezetője, s természetesen az is kiderül, hogy a Hungária körúti meglepő 1–1 után mit mondott a két csapat edzője. Részletek a Nemzeti Sport szombati számában

• Pályafutása során először irányíthat NB I-es csapatot Horváth Ferenc, aki pénteken három évre szóló megállapodást kötött a Kecskeméti TE-Phoenix Mecanóval. A korábbi válogatott csatárt a nyáron is megkeresték a hírös városi klub vezetői, de akkor nem hagyta ott az NB II-es Szigetszentmiklós gárdáját. Most azonban igent mondott a hívó szóra. Hogy miért éppen most és milyen tervekkel vág neki a munkának, arról bővebben szombati számunkban

• Az MKB Veszprém itthon, a Pick-Szeged idegenben kezdi szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligája-csoportküzdelmeket, amelyek február végéig tartanak. A legutóbbi BL-döntő (Kiel–Madrid 26–21) szereplőivel azonos csoportban levő, a nyáron megerősített veszprémiektől nem túlzó elvárás, hogy hatosukban versenyben legyenek az első vagy a második helyért. A szegediektől is azt reméljük, hogy legalább a negyedik, jobb esetben a harmadik helyen végezve a nyolcaddöntőbe kerüljenek. De vajon mit mondanak a szakértők? Mi kell és mit érdemes tudni a csoportellenfelekről? Melyik lehet a meglepetéscsapat? Kérdések és válaszok a Nemzeti Sport szombati számában olvasható összeállításunkban

• Még közel sincs vége a száguldó cirkusz 2012-es idényének, máris robbant a 2013-as bomba: a hónapokon át tartó spekulációknak véget vetve péntek délelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy Lewis Hamilton 2013-tól három évre a Mercedeshez szerződik, míg helyét Sergio Pérez foglalja el a McLarennél. A létszámon felülivé váló Michael Schumacher jövője ugyanakkor bizonytalan. A Nemzeti Sport szombati számában fellebbentjük a fátylat a háttérről, sőt azt is elolvashatják, miként reagáltak a történtekre maguk az érintettek

• Ott jártunk, ahol még Berki Krisztián sem: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász edzőjénél, Kovács Istvánnál vendégeskedtünk. A szakember ugyan nem az a típus, aki keresi a szereplés lehetőségét, a Nemzeti Sport kedvéért kitárta a dunakeszi ház kapuját – és valamelyest a lelkét is. Szombati számunkba a sikeredzőnél készített riportunkat is megtalálják

Legfrissebb hírek

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
6 perce

„Maradni szeretnék, hiszen ez az álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
8 perce

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupán

Vízilabda
19 perce

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
1 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
1 órája

Superliga: Petrolul–Csíkszereda

Minden más foci
2 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
4 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik