Baseball: nagy csatában magyar bajnok a Sleepwalkers

2012.09.30. 19:22
Címkék
A döntő szombaton, illetve vasárnap rendezett harmadik és negyedik mérkőzését követően véget ért a 2012-es magyar baseball-bajnokság. Szombaton a Szentendre Sleepwalkers együttese drámai csatában, hosszabbítást követően 6:5-re diadalmaskodott az Óbudai Warriors gárdája ellen. A párharc vasárnap folytatódott: a negyedik mérkőzésen a Duna-parti kisváros csapata mintegy két és fél óra alatt, ismét nagy küzdelemben 4:2-es pontaránnyal pontot tett az ezévi küzdelemsorozat végére, 3–1-re megnyerve az egyik fél harmadik győzelméig tartó finálét.

„Szentendrén 1992-ben kezdődött a baseballélet. Egy, a Nemzeti Sportban megjelent cikkből tudtuk meg, hogy szervezett bajnokság létezik hazánkban, s a második alkalommal kiírt bajnokságra már beneveztünk. Nagyon örülünk a bajnoki címünknek, melyet most azért értékelünk különösen nagyra, mert az alapszakaszban az előzetes várakozáshoz képest nagyon gyengén szerepeltünk. Az idei bajnoki cím feljogosítja csapatunkat a nemzetközi porondon valómegméretésre. Nagyon bízunk benne, hogy idén a pénzügyi lehetőségeink szűkössége nem gátol meg ebben” – nyilatkozta Halmos Balázs,a szentendrei csapat egyik legbiztosabb alapemberének számító játékosa.

A Szentendre Sleepwalkers bajnokcsapata
A Szentendre Sleepwalkers bajnokcsapata

 

Legfrissebb hírek

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 perce

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
40 perce

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
6 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
7 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
7 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
7 órája