Baseball: 1-1-ről folytatódik a magyar bajnoki döntő

SZIRÁKY LÁSZLÓSZIRÁKY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2012.09.26. 15:56
Címkék
A hétvégén két további mérkőzéssel folytatódik az idei első osztályú baseballbajnokság döntője. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó fináléban az Óbudai Warriors és a Szentendre Sleepwalkers párharcának állása az első két mérkőzést követően 1–1.

Befejezéséhez közeledik az idei baseball férfi nemzeti bajnokság – adta hírül a baseball.hu a Magyar Baseball és Softball Szövetség hivatalos honlapja. Az idei bajnokságban a korábbi évekhez hasonlóan a hazai férfi baseball NB I küzdelemsorozatára a Jánossomorja Rascals, az Érd Aeros, az Óbuda Warriors és a Szentendre Sleepwalkers nevezett. baseball.hu a Magyar Baseball és Softball Szövetség hivatalos honlapja. Az idei bajnokságban a korábbi évekhez hasonlóan a hazai férfi baseball NB I küzdelemsorozatára a Jánossomorja Rascals, az Érd Aeros, az Óbuda Warriors és a Szentendre Sleepwalkers nevezett.

Az alapszakaszban mindegyik csapat háromszor négy mérkőzést vívott ellenfeleivel oda-visszavágós alapon, azaz összesen 24 összecsapásra került sor. Első helyen zárt (először a sportág hazai történetében) a korábbi eredményei alapján a bajnokesélyesek közé nem sorolt Jánossomorja, amely az elődöntő egyik ágán a tavalyi bajnoki cím után az alapszakasz negyedik helyén záró Szentendrével találkozott. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot az előzetes várakozások ellenére a jól hajrázó Pest megyeiek nyerték meg három, jelentős pontkülönbségű mérkőzésen. A másik elődöntő párharcából az alapszakasz-második óbudaiak szintén 3–0-val jutottak be a döntőbe az évek óta fokozatosan fejlődő érdiek ellenében.

A három nyert mérkőzésig tartó finálé első körében, az első mérkőzésen, szoros küzdelemben (11–7) az Óbuda Warriors diadalmaskodott. A másnap, szintén a szentendrei pályán rendezett második meccsen a Duna-parti kisváros baseballosai könnyedén verték a III. kerületieket (14–5). Az első kör után tehát 1–1-re áll a döntő.

Amennyiben a szombaton és vasárnap egyaránt 11 órakor a Szentendre-Izbég baseballpályán sorra kerülő két mérkőzést az egyik csapat nyeri, úgy ez a gárda lesz az idei bajnok. Ha a hétvégi mérkőzéseket követően ismét egyenlő lesz a párharc állása, a mindent eldöntő ötödik mérkőzést október 6-án 11 órakor ugyancsak a szentendre-izbégi baseballpályán rendezik.

Legfrissebb hírek

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
15 perce

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
48 perce

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
1 órája

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2 órája

Deli Betty nagyi élete a lelátón

Egyéb egyéni
2 órája

Fegyelmi vizsgálat indult a Tottenham csapatkapitányával szemben

Angol labdarúgás
3 órája

IFFHS: ismét Luis de la Fuente az év férfi szövetségi kapitánya

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik