Női röplabda: Kormos maradt a Békéscsaba szakmai igazgatója

2012.07.13. 20:35
Címkék
Kormos Mihály maradt a Budapest Bank–Békéscsabai Röplabda SE női röplabdacsapatának szakmai igazgatója. A szakember szerződéshosszabbítása mellett azt is bejelentették, hogy két tehetséges fiatal felnőtt kerethez csatlakozott.

Kormos vezetésével a csapat történetének eddig legjobb eredményét elérve elődöntős volt az előző szezonban.

„Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy a következő szezonban is én vezessem-e a BRSE felnőtt csapatát, hiszen tavaly egy évben állapodtunk meg az elnök úrral – mondta Kormos Mihály. – Megtisztelő és gyönyörű feladat, de hihetetlen energiákat emészt fel, hogy az ember a legjobbat nyújtsa. Igazából két ok volt, mely miatt az igen győzött. Egyik a felnőtt csapatunk játékosainak ragaszkodása, akik már a bajnokság vége óta többször is hívtak, írtak, hogy ők is azt szeretnék, ha maradnék.”

„A másik, amikor néztem az ír labdarúgó-válogatott spanyolok elleni mérkőzését az Eb-n. Xaviék már három góllal vezettek, de az ír szurkolók ott és akkor félelmetesek voltak, hogy ilyen helyzetben is mennyire szeretik kedvenceiket. Nekem a BSE elleni utolsó mérkőzésünk jutott eszembe. Kikaptunk 3:0-ra, de a bennünket elkísérő közel száz szurkoló úgy ünnepelte lányainkat, mintha a mi nyakunkba akasztották volna az érmet. Akkor értettem meg, hogy van még feladatom ezzel a gárdával, és van tartozásom a szurkolók felé.”

Baran Ádám az egyesület elnöke a szerződéshosszabbításon kívül két fiatal játékos felnőtt kerethez való csatlakozását jelentette be. Gerendeli Dóra, a mindössze 15 éves, saját nevelésű irányító, aki már a két évvel idősebbeknél is bemutatkozott a nemzeti csapatban, valamint a 17 esztendős Pap Dorottya, aki szintén utánpótlás válogatott center.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
1 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
1 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2 órája

Dupla Tízes: Szoboszlai a legjobbak között, de hányadik? Keressük a világ legjobb tízeseit

Minden más foci
3 órája

Fölényes győzelmet aratott a kínaiak ellen a női hokiválogatott

Jégkorong
4 órája

Vereséggel kezdte vegyes párosunk a tollaslabda Eb-t

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik