Röplabda Challenge-kupa: a Vasas norvég ellenfelet kapott

MTI MTIMTI MTI
2012.06.07. 20:46
Címkék
A Vasas norvég, a Gödöllő pedig görög ellenfelet kapott az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) luxemburgi központjában megtartott csütörtöki sorsoláson, amelyen a kontinentális kupasorozatok első fázisának párosítását készítették el.

Idén mindössze két magyar csapat, a Vasas-Óbuda-Hofeka és a TEVA-Gödöllői RC női együttese volt érdekelt a sorsoláson: a Challenge-kupa első fordulójában a bajnok és Magyar Kupa-győztes fővárosiaknak a norvég Stod Volley Steinkjer, az NB I-ben második helyezett gödöllőieknek viszont egy sokkal nehezebb rivális, a görög Olympiakosz Pireusz jutott. Mindkét magyar együttes hazai pályán kezdi majd a párharcot november 13–15-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

A férfiaknál ismét csak a bajnok és MK-győztes Fino-Kaposvár lépett volna ki a nemzetközi porondra magyar részről, de eltiltás miatt nem tehette. Az előző szezon előtt, de már a nevezés után ugyanis a klub anyagi nehézségek miatt visszalépett az európai kupaszerepléstől, emiatt a CEV egyéves eltiltással büntette. Ettől függetlenül az európai szövetség elnöke engedélyezte, hogy a magyar együttes újra rajthoz álljon a Közép-európai Ligában.

Legfrissebb hírek

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
41 perce

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
55 perce

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
59 perce

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
59 perce

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
1 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
1 órája

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
2 órája