Női röplabda: nehéz felkészülés után indul El

2012.05.31. 15:53
Címkék
Ma indul a magyar női röplabda válogatott Szerbiába az idei Európa-liga csoportküzdelmeinek első helyszínére. Jókay Zoltán szövetségi kapitány együttese a hét végi első fordulóban Szabadkán a házigazdán kívül Romániával és Spanyolországgal találkozik.

A csapat három héttel ezelőtt Tiszaújvárosban kezdte meg a felkészülést, majd egy rövid hétvége után Miskolcon folytatta. Nem volt problémamentes a felkészülés, de Jókay Zoltán szövetségi kapitány szerint nagyon jó hangulatú és lelkes a csapat.

„Tettre készek a lányok, a lelkesedéssel nincs gond – a szerkezettel viszont annál több – mondta a kapitány. – A felkészüléskor kijött az, ami most jellemzi a magyar röplabdát. A legtöbben tanulás, munka mellett készültek. Elismerés és köszönet jár a lányoknak, hogy a vizsgaidőszak vagy érettségi alatt volt és van energiájuk ilyen munkát véghezvinni. Volt, amikor csak hatan voltunk, ritkán volt teljes a létszám és akkor még nem említettük a sérüléseket."

„Fiatal a csapat, jó pár újonccal. Megbeszéltük, hogy a lelkesedést, a küzdést nem adjuk alább, ennek fényében meglátjuk, mit tudunk összehozni. Nagyon jó csapatokkal játszhatunk, ami magában egy nagy élmény lesz a lányoknak. A napokban derült ki, hogy a szerb válogatott kijutott az olimpiára, ami úgy gondolom, már magában feldobja a csapatot, olyannal játszhatnak, aki ott lesz az ötkarikás játékokon. Azt nem tudjuk, hogy a román és a spanyol gárda milyen összeállításban jön, tőlük is sokan játszanak külföldi nagyobb klubnál."

 

NŐI RÖPLABDA EURÓPA-LIGA, 1. CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, SZABADKA
PÉNTEK
17:30: Spanyolország–Románia
20.15: Szerbia–Magyarország
SZOMBAT
17:30: Románia–Magyarország
20.15: Szerbia–Spanyolország
VASÁRNAP
17.30: Magyarország–Spanyolország
20.15: Szerbia–Románia
Legfrissebb hírek

„Méltóság kérdése volt” – Kessié ügynöke visszavágott a Juventus vezérigazgatójának

Olasz labdarúgás
44 perce

Távozott az NB II-es Nagykanizsától a fiatal tehetség

Labdarúgó NB II
58 perce

A 80-as évek jugoszláv legendáját, Ivan Gudeljt gyászolja a Hajduk Split

Minden más foci
1 órája

A síelőknél maradnak semlegesek az oroszok és a fehéroroszok

Téli sportok
1 órája

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
1 órája

Több mint egy kilométeres lövésével világrekordot állított fel Mónus József íjász

Egyéb egyéni
1 órája

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
1 órája

Elsöprő Premier League-fölény – íme, a nyár tíz legdrágább átigazolása!

Angol labdarúgás
2 órája