Rögbi, Heineken-kupa: a döntő után ír fieszta lesz a londoni szentélyben

Vágólapra másolva!
2012.04.30. 09:22
null
Pedrie Wannenburg (középen, Ulster) szerezte a mérkőzés első célját (Fotó: Reuters)
Címkék
Biztos, hogy ír örömünnep lesz a rögbi Heineken-kupa (a sportági Bajnokok Ligája) idei döntőjében, hiszen a címvédő Leinster mellett az Ulster jutott be. A két együttes május 19-én a sportág londoni szentélyében, a Twickenham-stadionban mérheti össze tudását.

 

A Leinster az elődöntőben a francia Clermont Auvergne ellen nyert idegenben négy ponttal, a házigazdáknál az ausztrál Brock James hat büntetőjéből ötöt értékesített, a vendégek Cian Healy révén célt is elértek a szünet utáni első percben, míg rúgójuk, Jonathan Sexton tizenegy pontot tett be a közösbe.

Az Ulster otthon még szűkebben, mindössze három ponttal bizonyult jobbnak a skót Edinburghnél. A csapatok egy-egy célt szereztek – igaz, a vendégek már túl későn, az utolsó percben zárkóztak fel –, így végeredményben a büntetőkben volt a különbség: az íreknél a dél-afrikai Ruan Pienaar 5/5-tel zárt – plusz a célbónusz –, míg a skótoknál Greig Laidlaw sem hibázott (4/4 büntetőből plusz célbónusz), kihozta magából a maximumot.

A Heineken-kupa az utóbbi években abszolút az ír klubok felségterületévé vált: a 2006 óta megrendezett hat döntőben négyszer nyertek – kétszer a Munster (2006, 2008), majd kétszer a Leinster (2009, 2011) –, az 1999-ben győztes Ulsternek viszont tizenhárom évet kellett várnia, hogy ismét a fináléban mutassa meg magát. Az írek egyébként jó döntőzők, hét alkalomból ötször nyertek, az idén viszont az egyik ír csapat hiába lesz szomorú, a másik biztosan ünnepelhet.

A Leinster megvédheti címét, ami korábban csak az angol Leicester Tigersnek sikerült (2001 után 2002-ben is a csúcsra futott), azt követően már csak két döntő vesztes részese (2007, 2009) lehetett.

A második számú nemzetközi kupasorozatnak számító Amlin Challenge-kupában francia házidöntőt rendeznek – igaz, ez már az elődöntő leosztásának ismeretében biztos volt, tekintve, hogy a négy közé csak francia klub jutott be –, szintén Londonban, tehát a sportág angol drukkerei két nagy rivális ünnepségéhez asszisztálhatnak, előbb a franciákéhoz, majd másnap az írekéhez.

RÖGBI HEINEKEN-KUPA
ELŐDÖNTŐ
Ulster (ír)–Edinburgh (skót) 22–19
Clermont Auvergne (francia)–Leinster (ír) 15–19
A DÖNTŐBEN
Ulster (ír)–Leinster (ír) május 19. (szombat)
AMLIN CHALLENGE-KUPA
A DÖNTŐBEN
Toulon (francia)–Biarritz (francia) május 18. (péntek)
Legfrissebb hírek

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása!

Labdarúgó NB I
2 perce

Tadej Pogacar hódította meg a Mur-de-Bretagne-t

Kerékpár
5 perce

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
52 perce

Szalai Attila a Kasimpasában folytatja – hivatalos

Légiósok
1 órája

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
1 órája

Fordulatos mérkőzésen győzte le a magyar női pólóválogatott a görögöket a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
1 órája

MKSZ-podcast: „Most arattuk le az első gyümölcsöt”

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik