Bandy: Ádámfi Attila maradt a nemzetközi szövetség alelnöke

MTI MTIMTI MTI
2012.02.07. 10:28
Címkék
Újraválasztották Ádámfi Attilát a Nemzetközi Bandyszövetség (FIB) alelnöki tisztében.

A magyar sportdiplomatát a FIB Almatyban rendezett hétvégi kongresszusa erősítette meg pozíciójában újabb négy évre.

A tisztújítás kazahsztáni színhelyén rendezték meg a jéglabdázásnak is nevezett sportág idei világbajnokságát, amelynek első helyéről döntő mérkőzésén Svédország 4–3-ra nyert Oroszország legjobbjai ellen.

Ádámfi Attila az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a hatcsapatos A csoport mellett lebonyolították az öt nemzeti válogatottat felvonultató B csoport küzdelmeit is, itt a magyar nemzeti csapat a bronzérmet szerezte meg Fehéroroszország és Kanada mögött.

A világszerte mintegy hétmillió ember művelte bandyt futballpálya nagyságú jégfelületen játsszák, s ebben a csapatsportban a korcsolyát viselő játékosok ütőkkel próbálják a labdát az ellenfél kapujába juttatni. Egy csapatban tizenegyen vannak, tíz mezőnyjátékos és egy kapus. Egy mérkőzés két, egyenként 45 perces félidőből áll. Az első jéglabda-mérkőzést két klubcsapat között 1875-ben játszották, Londonban. Az 1952-es téli olimpián a bandy bemutató sport volt, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elfogadta olimpiai sportágként, de nem része a hivatalos ötkarikás programnak. A nemzetközi szövetség 1955-ben alakult meg, jelenleg 25 tagországa van. 1957-től rendeznek világbajnokságot férfiak, és 2004-től nők számára. A Magyar Bandyszövetség 1988-ban jött létre, a férfiválogatott 1991-től vesz részt a vb-ken.

Legfrissebb hírek

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult a darts European Tour

Egyéb egyéni
52 perce

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
1 órája

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
1 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
1 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

Hatékonyság csúcsra járatva: Torinóban is nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
2 órája