Centenárium: díszközgyűléssel ünnepel a 100 éves Csepel SC

MTI MTIMTI MTI
2012.01.20. 12:45
Címkék
A Csepel SC jövő pénteki díszközgyűlésével veszi kezdetét az a rendezvénysorozat, amellyel megalakulásának 100. évfordulóját ünnepli a XXI. kerületi egyesület – jelentette be a pénteki sajtóbeszélgetésen Kiss Imre, a klub tiszteletbeli elnöke, a szervezőbizottság vezetője.
Az egyesület egykori első embere a múlt felidézése kapcsán emlékeztetett arra, hogy a Csepel SC az elmúlt 100 év során 20 olimpiai aranyéremmel, valamint 75 világbajnoki és 45 Európa-bajnoki elsőséggel járult hozzá a magyar sport sikereihez. A piros-kék klub versenyzőinek olimpiai szereplése alapján 1948-tól 2004-ig az első négyben volt a hazai egyesületek rangsorában. „A rendezvénysorozattal kettős célunk van. Egyrészt, hogy emlékezzünk az elmúlt évtizedek eredményeire, másfelől hogy a média és a szponzorok figyelmét jobban a klubra irányítsuk. Az ünneplést a január 27-én, a Csepeli Munkásotthonban rendezendő díszközgyűléssel kezdjük, amelyre 450 meghívót küldtünk ki” – mondta Kiss Imre, majd hozzátette, hogy a rendezvény alkalmából aranydiplomákat adnak majd át a Csepel SC 11 olimpiai bajnokának, s kiosztják az Örökös bajnok és Örökös tag címeket is. A centenáriumra „Az első 100 év” címmel egy könyv, valamint egy DVD is készült, amelyek felidézik a csepeli egyesület évszázados történetét és sikereit, Németh Sándor volt birkózó szövetségi kapitány pedig megírta a klub himnuszát is. Az emlékezés március 15-én, a XXI. kerületi önkormányzat épületében megnyíló, s a klub történetét felidéző vándorkiállítással folytatódik, amely az év során az összes csepeli iskolában látható lesz. Május 25-én centenáriumi emléktáblát fognak avatni a Csepeli Sportcsarnokban, december 8-án pedig egy centenáriumi bállal zárják az esztendőt, ismét a helyi munkásotthonban. A sajtóbeszélgetésen szóba került, hogy az egykor szebb napokat látott klub legeredményesebb időszakában, Weisz Manfréd idején még 27 szakosztállyal rendelkezett, ma azonban már csak 11-gyel. Ezek a szakosztályok a Csepel Művek megszűnését követően, az elmúlt évtizedben önálló kisegyesületekké váltak, s jelenleg is ilyen formában működnek. A Csepel Sport Club 2010 novemberében, a centenáriumi események előkészítése kapcsán alakult újjá, jelenleg utánpótlás-neveléssel foglalkozik, elnöke pedig az egykori kiváló röplabdázó, Buzek László.
Legfrissebb hírek

NB I: vasárnap játszik a Ferencváros a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Jégkorong Kontinentális Kupa: október 18-án találkozik a BJA és a Brassó Észtországban

Jégkorong
14 perce

Hazája harmadosztályában köthet ki az Euroliga tavalyi ezüstérmese

Kosárlabda
15 perce

Már csak 10 nap! Impozáns trófea jár az atlétikai világdöntő győzteseinek

Atlétika
20 perce

Francia Alpok 2030: szabad az út az NHL-esek előtt

Jégkorong
31 perce

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Atlétika
54 perce

Ez már a véghajrá: Enzo Fernández 140 millió euróért lesz a Cityé; eldőlt Julian Álvarez sorsa – keddi transzferhiradó

Minden más foci
58 perce

A PSG-ből igazolt tizennyolc éves szélsőt az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája