Férfi gyeplabda EHL: a négyes döntő a tétje a bloemendaali tornának

2011.04.22. 06:41
null
A férfi gyeplabdázók egy helyszínen, négy nap alatt letudják a nyolcaddöntő és a negyeddöntő tizenkét mérkőzését
Címkék
A jövő hétfői napot követően már csak négy férfi gyeplabdacsapat marad versenyben az EuroHockey Ligában (EHL), a sportág legrangosabb európai kupasorozatában. A nyolcad-, valamint negyeddöntős mérkőzéseket a hollandiai Bloemendaalban rendezik meg, a továbbjutásért három-három spanyol, holland, angol, német, illetve egy-egy belga, skót, ír és orosz csapat verseng. Az első két napban a csapatok a legjobb nyolc közé jutásért küzdenek, azt követően viszont már konkrétan az elődöntő lesz a győztes jutalma.

A sorozatot a Beeston HC–Dinamo Kazany mérkőzés nyitja meg pénteken, ahol nagy meglepetés lenne az oroszok továbbjutása, bár az elmúlt években nagy pályán nagyon sokat fejlődtek. Ennek a párharcnak a győztese a HGC–Glenanne továbbjutójával találkozik a negyeddöntőben.

Az ír Glenannének már az is hatalmas siker, hogy egyáltalán ott lehet a nyolcaddöntőben, legfeljebb megszorongathatja holland ellenfelét. A nap másik mérkőzésein két spanyol csapat is érdekelt: a Terassa a német Mainnheimer, a madridi Club de Campo pedig a skót Pembroke ellen játszik.

Szombaton egy előrehozott EHL-döntővel is felérő párosításba szaladhatunk bele: a HC Bloemendaal az UHC Hamburggal játszik. A hazaiakon nagy a teher, a címvédő ellen pedig nagyon nehéz lesz továbbjutniuk.

Ezen a napon lesz még egy angol testvérharc, illetve pályára lép a Rot-Weiss Köln, méghozzá az eddigi kiváló teljesítményt nyújtó belga KHC Dragons ellen. A Barcelona a holland Oranje Zwart ellen kezdi meg szereplését.

FÉRFI GYEPLABDA EHL
2011. április 22.
Beeston HC (angol)–Dinamo Kazan (orosz)
HGC (holland)–Glenanne (ír)
A két mérkőzés győztese április 25-én, 14.30 órakor játszik egymás ellen.
Mannheimer HC (német)–Atletic Terrasa (spanyol)
Club de Campo (spanyol)–Pembroke Wanderers (skót)
A két mérkőzés győztese április 24-én, 12 órakor játszik egymás ellen.
2011. április 23.
HC Bloemendaal (holland)–UHC Hamburg (német)
Oranje Zwart (holland)–RC Polo de Barcelona (spanyol)
A két mérkőzés győztese április 25-én, 14.30 órakor játszik egymás ellen.
KHC Dragons (belga)–Rot-Weiss Köln (német)
East Grinstead HC (angol)–Reading HC (angol)
A két mérkőzés győztese április 25-én, 12 órakor játszik egymás ellen.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
4 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
4 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
4 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
5 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
5 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
5 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
5 órája