Röplabda: Kochék kétjátszmás hátrányból győzték le Mészáros Arkasát

2011.02.22. 21:47
Címkék
A férfi Challenge-kupa elődöntőjének első mérkőzésén az otthon játszó Posojilnica Aich/Dob nagy bravúrral öt szettben győzött az Arkas Izmir ellen, azaz Koch Róbert örülhetett, Mészáros Dömötör bánkódhatott.

Az osztrák együttesben szereplő, harmadik (!) nemzetközi kupaelődöntőjén szereplő Koch Róbert a találkozó előtt elmondta, a vendégek az esélyesebbek, hiszen ők kiscsapatként már így is erőn felül teljesítettek, és a szerencse is mellettük állt a sorsolásokon; ezzel szemben a Mészáros Dömötörrel felálló törökök a nagyon erős orosz Fakel Urengojt búcsúztatták a negyeddöntőben. A 2009-ben a Challenge-kupát megnyerő Arkas nem vette félvállról a meccset: az első játszmában 10:9 után 19:12-re elhúzott, a másodikban viszont alaposan megizzadt: 19:19 után szerzett minimális előnyét megtartotta, és az első szettlabdát értékesítette.

Innen állt fel a házigazda, öt játszmára kényszerítve a török bajnokság jelenlegi másodikját. Kochék az utolsó felvonásban 4:1-re, majd 9:7-re is vezettek, ám 10:11-re fordított az Arkas. Nyerni azonban nem tudott, így az Aich/Dob újra meglepte Európát.

Érdekesség, hogy Koch és Mészáros a 90-es évek második felében együtt erősítették a Kaposvárt, és mindketten részesei voltak a magyar férfi röplabda 1983 óta mindmáig egyetlen Európa-bajnoki szereplésének (2001, Ostrava).

CHALLENGE-KUPA, FÉRFIAK
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Posojilnica Aich/Dob (osztrák, Koch Róbert 4)–Arkas Izmir (török, Mészáros Dömötör 6) 3:2 (–19, –23, 21, 23, 13)
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
8 perce

„Szégyen” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
33 perce

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
41 perce

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
46 perce

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
54 perce

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
55 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik