A Temesvár megvédené, a Nagybánya megszerezné a kupát

Vágólapra másolva!
2010.06.03. 11:46
null
A gála magyar résztvevője, a százhalombatta a harmadik helyért hajt
Címkék
Szombaton a végéhez ér a 2009–2010-es EDF Energy-kupa, azaz a rögbisek közép-európai kupasorozata. Három szikrázó mérkőzéssel eldől, hogy a szezonban melyik csapat a legjobb, illetve kik jobbak vetélytársaiknál.

Az ünnepség a BVSC Szőnyi úti stadionjában, 13 órakor a Fakanál-meccsel kezdődik, ahol az osztrák Donau Wien találkozik a cseh Dragon Brno csapatával. A bronzmérkőzésen (délután 3-kor) a magyarok büszkesége, a Battai Bulldogok csapata próbál ismét dobogóra kerülni a cseh RC Ricany ellen. A 17 órakor kezdődő döntő pedig romániai „testvérharc" lesz, mivel a Temesvár próbálja majd megvédeni címét a trónkövetelő, román bajnok Nagybánya ellen.

A Fakanál-meccs tradicionális rögbis szokás, célja, hogy megtudjuk, ki lett az utolsó, az az együttes kapja a fakanalat! A bécsi Donau Wien címvédőnek mondható a díjért folytatott harcban, mivel tavaly nyeretlenül végzett a tabella végén. Erre az évre nagyon sokat fejlődött az EDF Energy-kupa legkisebb csapata, de meccset nyernie még mindig nem sikerült. Pont ezért pályázik nagy eséllyel a Fakanál visszahódítására. Na meg azért, mert a tavalyi év bronzérmesével, a Dragon Brnóval játszik. A csehek számára a második nemzetközi idény nem volt olyan sikeres, mint az első, de így is büszkék lehetnek eredményeikre, és optimistán várják a szezon záró mérkőzését.

A magyar nézők számára minden bizonnyal a bronzmérkőzés legalább annyi izgalmat tartogat, mint a döntő. Itt szerepel ugyanis a gála egyetlen magyar résztvevője, a Battai Bulldogok csapata. Maga a mérkőzés a 2009-es szezonnyitó visszavágójának is tekinthető, ahol az esélyes újonc, Ricany meglepetés-vereséget szenvedett Százhalombattán. Azon a meccsen a magyarok fiatal rúgója, Janotka László villogott igazán (a szezon harmadik legtöbb pontot szerző játékosa), mivel az utolsó két percben két bűntetőt értékesített, így vezetve győzelemre csapatát. Hasonló sikerre az elődöntőben is készültek a Bulldogok, de végül a Temesvár könyörtelenül jobbnak bizonyult. A Ricany a gyengébb kezdet után a rájátszásra összeszedte magát, és az elődöntőben derekasan harcolva kapott ki szoros meccsen Nagybányán.

A döntőt a papírforma szerint a két legerősebb csapat játssza. A címvédő RCM Timisoara továbbra is veretlen a nemzetközi porondon, és bár tavalyhoz képest egyértelműen meggyengült, így is csak a végső győzelem lehet számára a cél. Útjában áll viszont a román bajnok, a CSM Baia Mare. Már a szezon előtt is a vb-t megjárt válogatottakkal teletűzdelt Nagybánya volt az EDF Energy-kupa fő esélyese, és ezt eddig mindegyik meccsükön bizonyították.

A pontszerzők rangsorában ők adják az első és második játékost, veretlenek maradtak az egész szezon során, és csak egyszer kaptak több mint húsz pontot, viszont mindig minimum 37-et szereztek. A két csapat az elmúlt hétvégén találkozott román bajnokin, amelyen a Nagybánya átütő 36–3-as győzelmet aratott. A temesváriak bosszút esküdtek, de meg tudják-e állítani a nagybányaiakat? Egy esélyt biztosított nekik a sors: a nyolc nagybányai válogatott a hétvégén az Ukrajna elleni vb-selejtezőn szerepel, így a múlt heti román bajnokinál jóval gyengébb felállásban jönnek a máramarosiak. De vajon ez elég lesz a vereségükhöz?

Legfrissebb hírek

A Nyíregyházát nem zavarta, hogy hátrányba került, három góllal válaszolt a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
27 perce

Történelmi győzelem! Szalay Szabolcs főszereplésével nyert a Csíkszereda

Minden más foci
36 perce

A Levante nyerte az újoncok csatáját Oviedóban

Spanyol labdarúgás
37 perce

Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

F1
38 perce

Lékó Péterrel és Rapport Richárddal megyünk az éremért a csapat Eb-n

Egyéb egyéni
41 perce

Női kézi BL: DVSC–Esbjerg

Kézilabda
44 perce

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
1 órája

Sinner sikerrel vette az első akadályt Sanghajban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik