Röplabda MK: szerdán kezdődik a női és a férfi négyes döntő

2010.02.17. 12:32
Címkék
Szerdán kezdődik Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban a Gong Rádió Férfi és Női Röplabda Magyar Kupa-döntő. A hazaiak férficsapata szerdán 20 órától a Dunaferr SE ellen kezdi a tornát.

„A hétfői edzésen és a kedd reggeli tréningen is úgy éreztem, hogy minden rendben van – mondta Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője. – A srácok fizikálisan és mentálisan is felkészültek a megmérettetésre. Jelenleg nincs sérült a csapatban, a múlt héten Dorcsák Lajos kért egy kis pihenőt, mert belázasodott, de tegnap már nem volt semmi gondja, edzett a többiekkel. Bízom abban, hogy nagy odaadással játszunk, mert a Dunaújváros ellen elsődlegesen ez a fontos. A Dunaferr úgymond az egyik leghangosabb csapat az országban, még a cserepadja is kiabálva buzdítja a pályán lévőket, nagyon lelkesek, szinte égnek a pályán. Mi is hasonló hevülettel szeretnénk kiállni, mint az utolsó hazai mérkőzésünkön, amikor nulla kettőről fordítottuk meg a meccset velük szemben. Itt most nem bravúrokra lesz szükség, hanem az egyszerű játékot kell kevés hibával és óriási elánnal kiviteleznünk."

 

RÖPLABDA MAGYAR KUPA, A NÉGYES DÖNTŐK PROGRAMJA
SZERDA
17.30: TEVA-Gödöllői RC–Vasas Duna Autó Óbuda (nők, elődöntő)
20.00: Kalo-Méh-Kecskeméti SE–Dunaferr SE (férfiak, elődöntő)
CSÜTÖRTÖK
17.30: Diamant-Kaposvár–Szolnoki RK SI (férfiak, elődöntő)
20.00: BSE-FCSM–Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza (nők, elődöntő)
PÉNTEK
10.30: a 3. helyért, férfiak
13.00: a 3. helyért, nők
17.00: döntő, nők (tv: Sport1, 16.45)
20.00: döntő, férfiak (tv: Sport1, 19.45)
Legfrissebb hírek

Willi Orbán kezdőben, Sallai csere, a kirabolt Gulácsi nincs keretben – BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
1 órája

Batrakov megpattanó lövésére Cancelo válaszolt az első félidőben: Galatasaray–Barcelona 1–1

Bajnokok Ligája
1 órája

Luis Suárez klubrekorder lett, Franciaországban nyert a Sporting

Bajnokok Ligája
1 órája

Bukarestben is kikapott a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2 órája

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2 órája

Az ETO könnyed győzelemmel vette el az Esztergom veretlenségét a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
2 órája

A liverpooli Farkas testvérek édesapja: „A profi szerződés után is folytatni kell a munkát”

Légiósok
3 órája