Floorball: egy győzelemre vagyunk a világbajnoki részvételtől

Vágólapra másolva!
2010.02.06. 09:14
Címkék
Lengyelországban zajlanak a floorball férfi világbajnoki selejtezősorozat európai 1. csoportjának küzdelmei. A nyolccsapatos torna együtteseit két kvartettbe sorsolták, majd az első két-két helyezett keresztbe játszik egymással, és a győztesek jutnak ki a világbajnokságra. Magyarország a 3. fordulóban győzött Szerbia ellen, így a másik négyest megnyerő Dániával küzdhet a vb-részvételért.

Az Ausztria elleni szép győzelem visszahozta a magyar válogatott esélyét, hogy kijusson a Helsinkiben megrendezendőő világbajnokságra. Ennek első lépéseként az eddig pont nélkül álló Szerbiát kellett felülmúlnia megfiatalított együttesünknek.

A mérkőzés jól indult, a 10. perc végén már kétgólos volt a magyar előny. Sajnos azonban ez egy percen belül elolvadt, ám szerencsére Schmidt Dennis góljával így is mi fordulhattunk előnnyel.

A második harmad elején egyenlített a nagy elánnal harcoló Szerbia. Helyzet itt is, ott is akadt, de a játékrész végét újra Magyarország bírta jobban, amely Schmidt Olivér révén ismét vezetett.

A záró harmadban három találat esett, ebből kettő magyar, így a mieink 3–2-re győztek.

Szombaton Dánia lesz az ellenfél, válogatottunk pedig győzelem esetén résztvevője lesz a következő évi világbajnokságnak.

 FLOORBALL, VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI 1. SELEJTEZŐCSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Szerbia 6–4 (3–2, 1–1, 2–1)
Ausztria–Franciaország 6–6 (1–0, 2–3, 3–3)

 

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 2 1 0 17–10 5
2. Magyarország 3 2 0 1 11–8 4
3. Ausztria 3 1 1 1 12–10 3
4. Szerbia 3 0 0 3 7–19 0

 

 

 
Legfrissebb hírek

Németország Törökországgal mérkőzik meg a férfi kosárlabda Eb döntőjében

Kosárlabda
38 perce

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
43 perce

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
49 perce

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
1 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik