Röplabda: sorsoltak a férfi és a női Magyar Kupa elődöntőjében

2009.12.20. 13:30
Címkék
December 19-én, szombaton a Magyar Sport Házában megtartotta évzáró, díjátadó bankettjét a Magyar Röplabdaszövetség. Dr. Szabó József elnök évértékelő beszéde után kisorsolták a férfi és a női Magyar Kupa-elődöntő párosításait, majd jutalmazták az év legjobb sportolóit, edzőit, valamint azokat, akik társadalmi munkában segítették a szövetséget.

A nőknél elkerülte egymást a két fővárosi rivális, a bajnoki aranyérmes BSE, illetve a Magyar Kupa-címvédő Vasas, másrészt kialakult ugyanaz a párosítás, amely 2008 tavaszán volt a nyíregyházi négyes döntőben.

A férfiak esetében megismétlődik az idei négyes döntő párosítása, a címvédő Kaposvár ugyanúgy a Szolnokkal, a Kecskemét pedig a Dunaújvárossal találkozik.

Elsik István, a versenybizottság elnöke elmondta, hogy négy város, Kaposvár, Nyíregyháza, Veszprém és Kecskemét nyújtott be érvényes pályázatot a február 17–19. között esedékes közös női és férfi négyes döntő megrendezésére.

MAGYAR KUPA, AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA 
NŐK
TEVA-Gödöllői RC–Vasas Duna Autó Óbuda
BSE-FCSM–Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza
 
FÉRFIAK
Kalo-Méh-Kecskeméti SE–Dunaferr SE
Diamant-Kaposvár–Szolnoki RK-SI
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
5 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
6 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
6 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
6 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
6 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
6 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája