Röplabda: Gyulaházán edzőtáborozik az U23-as női válogatott

2009.11.19. 11:12
Címkék
November 20-22. között Gyulaházán edzőtáborozik a női Héraklész-Csillagválogatott. Az U23-csapat tagjai legutóbb a májusi Savaria-kupán találkoztak. A mostani edzőtábor célja a keret együtt tartása, a 2010-es felnőtt Európa-bajnoki selejtezőre való felkészülés és a játékoskiválasztás megkezdése.

 

A Csillagprogram fő célja a 23 év alatti játékosok felkészítése és versenyeztetése a majdani felnőtt válogatott kerettagságra.

Erre idén a Savaria-kupa jó alkalom volt, hiszen a keret tagjai versenyhelyzetben is kipróbálhatták magukat, és nagyon jó hangulatú, jó színvonalon lejátszott meccseket tudtak maguk mögött.

A korosztály szakmai munkáját Ludvig Zsolt és Kőhalmi Richárd irányítja.

A HÉRAKLÉSZ-CSILLAGVÁLOGATOTT JELENLEGI KERETE
Csengeri Petra (TEVA-Gödöllői RC), Erdős Zsófia (Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza), Kovács Edina (Albrecht-Miskolci VSC-MISI), Kötél Dóra (BSE-FCSM), Kötél Zsanett (BSE-FCSM), Milovits Júlia (Vasas Duna Autó Óbuda), Mosonyi Tekla (Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza), Takács Zsófia (Vasas Duna Autó Óbuda), Rédei Liána (Albrecht-Miskolci VSC-MISI), Szakmáry Gréta (Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza), Szombathelyi Szandra (Vasas Duna Autó Óbuda), Sándor Renáta (BSE-FCSM), Szabó Barbara (Albrecht-Miskolci VSC-MISI)

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam…

Labdarúgó NB I
7 perce

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
37 perce

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

Labdarúgó NB I
47 perce

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
52 perce

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Remek előadást tartottak a Tkachuk testvérek a gólcsúcsot hozó különleges NHL-játéknapon

Amerikai sportok
1 órája

Birkózás: Lévai Levente döntős az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Deli Rita: Veszprémben minden év így kezdődik; mikor, hanem most? Én azt mondom, hogy akkor most!

Kézilabda
1 órája