Férfi röplabda NB II: veretlenül bajnok a Kazincbarcika

2009.05.11. 21:13
Címkék
Mind a tizenhat találkozóját megnyerve lett aranyérmes a férfi röplabda NB II-ben a Vegyész RC-Kazincbarcika együttese.
A borsodiak a 2007–2008-as idényben az 5. helyen zártak az NB I-es ligabajnokságban, ám a Magyar Röplabdaszövetség versenybizottsága – miután a kazincbarcikaiak a második póthatáridőre sem tudtak hiánytalan, érvényes nevezést produkálni – tavaly szeptemberben kizárta a 2008–2009-es bajnokságból a korábbi háromszoros magyar bajnok (2003, 2004, 2006), kétszeres Magyar Kupa-győztes (2004, 2005) együttest. Röviddel ezután az MRSZ elnöksége finomított a korábbi határozaton, mivel a testület felmérte, hogy az első döntés a sportág halálához vezetne Kazincbarcikán – emellett gyengülne a röplabda amúgy sem széles honi bázisa is. Így az MRSZ engedélyezte a borsodiaknak az indulást a korosztályos bajnokságokban, a felnőttek pedig az NB II Ligában versenyezhetnek.Daniel Oravec 19 éves átlagéletkorú csapata a hét végén játszotta az utolsó meccsét, és 3:1-re nyert a másodikként zárt Sümeg ellen. Dudás András, a Kazincbarcika technikai vezetője szerint a mostani keretre bátran lehet építeni, de elképzelhető az is, hogy a következő szezonra visszatérnek olyan játékosok a vegyészvárosba, akik korábban ott röplabdáztak. A folytatáshoz biztos anyagi háttérre lenne szükség, és Dudás elmondása szerint a következő hetekben-hónapokban azon fognak dolgozni, hogy mindezt sikerüljön megvalósítani.A Vegyész komoly ellenfele volt a Magyar Kupa negyeddöntőjében a régi rivális Kométa-Kaposvárnak is: "Ez a márciusi mérkőzés is megmutatta, hogy ennek a csapatnak helye van a legjobbak között" – tette hozzá Dudás András.
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
6 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
6 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
6 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
7 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
7 órája