Röplabda: magyar játékos lett a brit egyetemi bajnokság legjobbja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.03.16. 22:25
Címkék
Az aranyérmes Leeds Metropolitan Universityt erősítő Fehér Tamás személyében magyar röplabdázó lett a brit egyetemi bajnokság legjobbja.
A sportösztöndíjprogram révén Észak-Angliába került, másodéves játékos vezetésével a skót alapító után Carnegie-nek is nevezett intézmény együttese nyerte meg a szomszédos Sheffieldben rendezett bajnoki döntőt, 2–0-ra legyőzve a legutóbbi nyolc évben rendre diadalmaskodó Sheffield Hallamot.A négy magyarral – Fehérrel, Berndt Attilával, Tóth Milánnal és Demeter Andrással – kiálló leedsiek egyben sporttörténelmet írtak, ugyanis még egyetlen gárda sem tudta ugyanabban az évben elhódítani a bajnoki címet és a kupát is.„Nagyon szeretem ezt a csapatot, kiváló társaim vannak, az pedig óriási megtiszteltetés számomra, hogy az idény MVP-jévé választottak – nyilatkozta a Kazincbarcikáról érkező Fehér Tamás az MTI-nek. – Jelenleg elsősorban a tanulmányaimra összpontosítok, aztán ha jövőre megvan a számviteli diploma, akkor elképzelhető, hogy kipróbálom magam egy európai élklubnál. Annyi biztos, hogy mindenképpen szeretném itt megszerezni a mesterszintű diplomát is.”Simon Loftus vezetőedző könnyekkel a szemében beszélt a döntőről: „Fantasztikusan játszottak a magyar srácok, nélkülük nem jöhetett volna létre a trónfosztás. Tamás igazi vezéregyéniség!”Ami a néhány sarokkal arrébb lezajlott kosaras küzdelmeket illeti, a három-három magyarral kiálló férfi és női alakulat is bronzérmet szerzett. Az elődöntőben a favorit Cardifftól vereséget szenvedő leedsi lányok a harmadik helyért a Northumbriával csaptak össze, és nagy csatában 79–75-re nyertek. A meccs legjobbja a 23 pontot – közte öt triplát – szóró Velkey Eszter volt, Kováts Nóra 12, a bokasérüléssel küszködő Bóné Zsuzsa pedig négy pontig jutott.A fiúk a négy között ugyancsak alulmaradtak a több amerikait, köztük volt profikat is foglalkoztató London South Bankkel szemben, és a bronzcsatában egy másik fővárosi egyetemmel, a Metropolitannel néztek farkasszemet. A leedsiek 59–57-es sikeréből Pólya György hét, Supola Zoltán négy, míg Herczeg István három ponttal vette ki a részét. Később a döntőnek is volt magyar résztvevője, ugyanis a kosárszövetség illetékesei a korábban Szegeden is profiskodó, jelenleg bíróként tevékenykedő Miklósik Mariannt kérték fel a végjáték levezetésére.Teniszben a 22 éves Balogh Attila – aki volt hatodik is a magyar felnőttranglistán – hiába hozta egyes meccseit, csapata elvérzett az elődöntőben. A brit egyetemi rangsorban második helyen álló játékosnak nagy tervei vannak a 2009-es évre: „Mivel az egyetem finanszírozza, hogy elinduljak tizenkét kisebb profi tornán, a nyár végén már felkerülhetek az ATP-világranglistára is. Az idei célom a legjobb nyolcszáz közé jutás lesz.”Vízilabdában szintén nem a magyarokon múlott, hogy a Leeds Met lemaradt a döntőről, mivel a szezon során a végzett jogászként második diplomájára hajtó Keszthelyi Balázs – aki korábban Magyar Kupát nyert a Vasassal – és az újonc Beluch Dániel dobta a csapat góljainak 60 százalékát.
Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő

Kézilabda
8 perce

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
9 perce

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
16 perce

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
25 perce

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
32 perce

NS-klub: Kolodzey Tamás ötven éve tudósítja töretlenül az olvasókat

Egyéb egyéni
36 perce

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
46 perce

„Elképesztő légkörben, fantasztikus stadionban játszottunk ” – portugál vélemények a magyarok elleni siker után

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik