Női röplabda MK: nagyszerű négyes döntőt ígérnek Gödöllőn

2009.03.03. 18:26
Címkék
Pénteken és szombaton Gödöllőn rendezik meg a női röplabda Magyar Kupa négyes döntőjét. A házigazdák mellett a címvédő Vasas, valamint a BSE és a Nyíregyháza harcol az 1951 óta kiírt trófeáért.
Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott: a kupagyőztes jogot formál arra, hogy az európai szövetség (CEV) által kiírt Challenge-kupában induljon a következő szezonban. „Nagyszerű négyes döntő várható, amellyel, remélem, újabb rajongókat szerezhetünk a sportágnak” – nyilatkozta Dikácz Ernő, a magyar szövetség (MRSZ) főtitkára. Az első párban két fővárosi együttes, a Vasas és a bajnokságban alapszakaszgyőztes BSE találkozik egymással, majd következik a Gödöllő–Nyíregyháza meccs. Mivel a négyes döntőben szereplő csapatok között nincs nagy különbség, hatalmas csata várható mindkét találkozón. A döntőt a Sport1 TV élőben közvetíti, míg a másik három mérkőzést a www.sport3.tv című honlapon követhetik figyelemmel a szurkolók.

MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ

A program
péntek, elődöntő: Vasas Duna Autó Óbuda–BSE-FCSM, 15 ó; TEVA Gödöllői RC–Betonút-NRK-Nyíregyháza, 18 ó
szombat: bronzmérkőzés, 9:30 ó; döntő, 12:30

MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ

A program
péntek, elődöntő: Vasas Duna Autó Óbuda–BSE-FCSM, 15 ó; TEVA Gödöllői RC–Betonút-NRK-Nyíregyháza, 18 ó
szombat: bronzmérkőzés, 9:30 ó; döntő, 12:30
Legfrissebb hírek

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
15 perce

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
36 perce

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
36 perce

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
39 perce

Stollárék döntő rövidítésben kikaptak a vuhani nyolcaddöntőben

Tenisz
47 perce

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
58 perce

Férfi röplabda: a következő idényben is döntőket játszana a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
1 órája