Röplabda: Toronyai csapata elődöntős a Challenge-kupán

Vágólapra másolva!
2009.02.20. 15:29
Címkék
Most már biztos, ez a szezon sem múlik el úgy, hogy ne lenne legalább egy magyar röplabdázó a négyes döntőben valamelyik európai kupasorozatban. Toronyai Miklós csapata, a román CVM Tomis Constanta kettős győzelemmel búcsúztatta fehérorosz ellenfelét a Challenge-kupa negyeddöntőjében, így készülhet az elődöntőre.
A férfi Challenge-kupa negyeddöntőjének visszavágóján Toronyai Miklós román csapata, a CVM Tomis Constanta ugyanúgy 3:1-re nyert a fehérorosz Metallurg Zslobin ellen, ahogyan az első meccsen, így bejutott az elődöntőbe.A négyes döntőben szintén ott lesz a korábban a Kométa-Kaposvárt búcsúztató görög EA Patrasz. A török Arkas Izmir óriási bravúrt hajtott végre, hiszen előbb 3:0-ra kikapott Franciaországban, majd ugyanilyen arányban győzött otthon, és a továbbjutásról döntő aranyjátszmát is megnyerte. Ennél talán csak a lengyel Jastrzebski Wegiel szerzett nagyobb meglepetést, mert az első mérkőzésen, hazai pályán elszenvedett vereséget követően az olasz Treviso otthonában harcolta ki a továbbjutást.

Challenge-kupa, férfiak, negyeddöntő, visszavágó

Metallurg Zslobin (fehérorosz)–CVM Tomis Constanta (román) 1:3 (–21, 22, –18, –15)
Továbbjutott: Constanta (kettős győzelemmel, 6:2)

Challenge-kupa, férfiak, negyeddöntő, visszavágó

Metallurg Zslobin (fehérorosz)–CVM Tomis Constanta (román) 1:3 (–21, 22, –18, –15)
Továbbjutott: Constanta (kettős győzelemmel, 6:2)
Legfrissebb hírek

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
15 perce

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
18 perce

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
24 perce

Több mint 700 kilométer vár a 110 versenyző párosra a Győr-ralin

Egyéb autó-motor
36 perce

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
54 perce

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
1 órája

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik