Röplabda: eltemették a korábbi kapitányt, Juni Györgyöt

2009.02.19. 06:25
Címkék
Február 17-én, kedd délelőtt a Farkasréti temetőben hamvasztás utáni polgári búcsúztatást követően kísérték utolsó útjára a január 26-án, életének 72. évében elhunyt Juni Györgyöt.
A temetésen a Magyar Röplabdaszövetség részéről Körösfői László alelnök mondott beszédet, rajta kívül megjelent Dikácz Ernő főtitkár, Hoboth Sándor technikai igazgató és Sándor Péter Héraklész-vezetőedző. Ott volt többek között Kotsis Attiláné, Torma Ágnes, Bernáth Beáta, Tatárné Kékesi Éva, Tatár Mihály, Kovács Károly, Czakó Kálmán, Prouza Ottó, Gálos László, Jánosi Ferenc, Stevik Péter, Kovács Árpád, Benke Attila és Németh Lajos is.Juni játékosként 15 évig szerepelt a Vasasban. 1974-ben a magyar felnőtt férfiválogatott szövetségi kapitánya volt, a női nemzeti csapat másodedzőjeként pedig részt vett egy olimpián, egy világbajnokságon és egy Európa-bajnokságon is. 1978–1980 között főtitkárként, 1977-ben szakfelügyelőként dolgozott az MRSZ-ben.1996-ban állami kitüntetésben részesült, a Testnevelés és Sport Fejlesztéséért Emlékplakettel ismerték el munkásságát, és természetesen a Magyar Röplabdáért Emlékérmet is megkapta.Elévülhetetlen érdemei vannak a magyar röplabdasport népszerűsítésében, hiszen olyan ismeretterjesztő művek szerzője, szerkesztője volt, mint a Röplabda mindentudó, illetve a Röplabda Almanach. Két legfontosabb, korszakalkotó és egyedülálló könyve a Magyar röplabdázás 50 éve, valamint a Röplabda 1996–2006.
Legfrissebb hírek

Jégkorong: a szövetség vizsgálja a férfi világbajnokság megrendezésének lehetőségét

Jégkorong
1 perce

Kezd összeállni a BJA HC játéka a kupahétvége előtt

Jégkorong
5 perce

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
7 perce

Vívás: három magyar a 64 között a férfi kardozók orani vk-viadalán

Egyéb egyéni
12 perce

Triatlon: kilenc magyar indul a pénteken kezdődő ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Ob-cím és csúcsdöntés a Szőlőskör 50 kilométeres távján

Csupasport
2 órája

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
2 órája