Julio Velasco lett a spanyol válogatott szövetségi kapitánya

A spanyol férfiválogatott 2007-ben kirobbanóan jó formában volt, és szenzációsan szerepelt. Az olasz Andrea Anastasi vezetésével a csapat előbb megnyerte az Euroligát (a portugáliai döntőben a házigazdák 3:2-es legyőzésével), majd az Európa-bajnokságon is aranyérmet szerzett (az oroszországi fináléban ugyancsak a házigazdák 3:2-es legyőzésével).

Igen ám, de abban az esztendőben (tehát az olimpia előtt egy évvel) az olasz nemzeti csapat egyáltalán nem tündökölt. A kontinensviadaltól a középdöntő után búcsúzott, a Világligában pedig a csoportból sem jutott tovább. Kézenfekvő volt tehát, hogy Gianpaolo Montali kapitány helyét átvegye a spanyolokkal sikert sikerre halmozó Anastasi.

Így is történt, de hamarosan bizonyossá vált, amit korábban sejteni lehetett: a váltás senkinek sem volt hasznos. Andrea Anastasi honfitársaival szeretett volna nagyot alkotni az olimpián. Ez az olasz röplabdasport hagyományait ismerve az éremszerzéssel valósult volna meg, de az itáliaiak a negyedik helyen végeztek Kínában, tehát lemaradtak a dobogóról.

A spanyol válogatottat Marcelo Mendez vette át. A gárda elrontotta az olimpiai kvalifikációt, nem jutott ki Pekingbe, a Világligában csak botladozott, esélye sem volt a továbbjutásra. Ráadásul az együttest egy szezon után ki is tették az elitsorozatból.

Sejthető volt, hogy küszöbön áll az újabb váltás, és a sportág európai vérkeringésére rálátással bíró röplabdabarátoknak nem okozott meglepetést a bejelentés: az argentin edzőlegenda, Julio Velasco lett a spanyol férfiválogatott szövetségi kapitánya.

Velasco szülővárosa csapatában, a La Plata University Clubban kezdett röplabdázni 15 évesen. Együttese 1969-ben és 1970-ben juniorbajnokságot nyert, és őt a legjobb játékosnak választották. A főiskolai együttesben is szerepelt, s közben már fiatalokat edzett.

1989–1982 között a felnőttbajnokságban játszó Buenos Aires-i Ferrocarril Oeste trénere volt. 1981–1983 között az argentin felnőtt válogatott segédedzőjeként tevékenykedett. 1983-ban került Olaszországba.

A szakember volt annak a felejthetetlen olasz válogatottnak a trénere, amely két világbajnokságot, három Európa-bajnokságot, öt Világligát és Atlantában olimpiai ezüstérmet nyert. Klubcsapatok élén is sikeres volt, ötszörös aranyérmes az olasz bajnokságban, és háromszor ünnepelhetett Olasz Kupa-győzelmet.

A legutóbbi két szezonban a Montichiari együttesénél Mészáros Dömötör és Veres Péter edzője volt. A Nemzetközi Röplabdaszövetség a huszadik század legjobb edzőjének választotta (Doug Beallel és Jasutaka Macudairával együtt), tagja a Hallhatatlanok Csarnokának.

Az új vezetőedzőnek persze nem lesz könnyű dolga a tavalyi eredménytelen év után, hiszen az őszi, törökországi Európa-bajnokságra címvédőként utazik a csapat, amely a nyáron ismét az Euroligában szerepel.