A szövetség felfüggesztette a kecskemétiek versenyengedélyét

2008.10.14. 18:18
Címkék
A Magyar Röplabda-szövetség versenybizottsága tartozás határidőre történő ki nem egyenlítése miatt a Kalo-Méh-Kecskeméti RC valamennyi csapatában szereplő valamennyi játékosának versenyzési engedélyét a mai naptól határozatlan időre felfüggesztette.

Az alföldi együttes felnőtt férficsapata az NB I Liga Kiemelt-csoportjában eddig két mérkőzést játszott, a Dunaferr ellen 3:1-re, a Dág ellen pedig 3:2-re nyert.

A kecskemétiek már a nevezési időszakban is nehézségekkel küszködtek, a július 21-i határidőre ugyanis nem tudtak hiánytalan, érvényes nevezést produkálni, a cégbejegyzés bírósági igazolásával tartoztak, de a póthatáridőre, augusztus 25-re kiegészítették a nevezésüket a hiányzó okirattal.

A férfi élvonal mezőnye már így is csonka, mert a Vegyész RC-Kazincbarcika csak a harmadik póthatáridő lejárta után nyolc nappal nyújtotta be az érvényes nevezéshez szükséges APEH-igazolást, így a borsodi együttest az NB II Ligába sorolták.

A legutóbbi szezonban bajnoki ezüst- és Magyar Kupa-bronzérmes Kecskemét következő meccsének időpontja október 28., ekkor a Magyar Kupa második fordulójában a Debreceni EAC–Kodolányi-Sencor-Hellotel FRKE párharc győztesével találkoznának az alföldiek. Ha a klubvezetők kiegyenlítik a tartozást, minden akadály elhárul a mérkőzés megrendezése elől.
Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
9 perce

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
16 perce

A selejtezőben megdőlt a férfi négyezer méter világcsúcsa a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
38 perce

„Olyan ember vagyok, aki nagyon jól érzi magát otthon” – Fazekas Nándor 50 éves

Képes Sport
40 perce

„Semmi nem ér többet a családom jólléténél” – meccs közben rabolták ki Antony otthonát

Bajnokok Ligája
1 órája

Mocsi Attila dicsősége: száz meccs Rizében!

Légiósok
1 órája

Népsport: a nyolcezres csúcsok királya

Népsport
1 órája

Futófesztivál és futóturizmus Budapesten – pozitív egészségi és gazdasági hatásokkal

Atlétika
1 órája