Finnországból hazatérő ütőjátékossal erősített a MAFC együttese

2008.09.25. 07:25
Címkék
A MAFC-Mapei csapata igazolta Rapi Róbertet. Az ütőjátékos korábban Kecskeméten röplabdázott, a legutóbbi szezonban pedig a finn másodosztályt megnyerő Keski-Savon Pateri játékosa volt. Rapi a szerdai, Dág elleni edzőmeccsen mutatkozott be új együttesében.
Több szempontból is érdekes mérkőzést játszottak szerda este Tatabányán. 2000 tavasza után ismét magyar klubcsapat színeiben lépett pályára a 85-szörös válogatott feladó, Koch Róbert. A MAFC előkészítője ráadásul éppen szülővárosában tért vissza, ahol annak idején elkezdett röplabdázni.

További pikantériája volt a találkozónak, hogy a háló másik oldalán ott állt a feladó öccse, Koch Norman, a Dág liberója! Nem csak a remek irányítónak volt premierje ezen az estén, hiszen a Finnországból hazatérő Rapi Róbert, valamint Daróczi Gergely, Szappanos Máté és Tamasi István is most játszotta első meccsét MAFC-mezben.

A mondás úgy tartja: sok jó játékos nem feltétlenül alkot jó csapatot. Ez a mondás ezúttal tökéletesen illett a fővárosiakra, akiken az első pillanattól kezdve látszott az összhang hiánya. Ez a szezon kezdete előtt, az első edzőmeccsen még szinte természetes, mindenesetre tény, hogy a Dág játékosain végig látszott, hogy ismerik egymás gondolatait, az elmúlt évek tapasztalatait, valamint a hazai környezet adottságait remekül felhasználva lendületesen röplabdáztak. A mérkőzés gyakorlatilag a legalapvetőbb játékelemnél, a nyitásnál dőlt el.

Az alacsony és szűk csarnokban a MAFC játékosai nem tudtak mit kezdeni a rivális pontos, bombaerős szerváival. Amikor mégis kialakult egy-egy labdamenet, akkor is a Dág volt magabiztosabb. Hiába vitt színt a játékba Koch Róbert, aki ezúttal sem okozott csalódást, okosan szervezte együttese támadásait, a blokk hatékonyan működött a másik oldalon.

A Dág tartalékosan lépett pályára, hiszen ifj. Oszuska Zoltán és Oszuska Gábor is sérüléssel bajlódik, és rajtuk kívül Horváth Gábor is hiányzott. A csapat nagy visszatérője, Zirigh Balázs hibátlanul teljesített a feladóposzton, de rajta kívül a rendkívül összeszokott közösség benyomását keltő együttes többi tagja is remekelt. Leginkább Pollák Ferenc hatékony és ponterős támadójátéka volt feltűnő, de Pénzes Bálint és Szauter Péter ütéseit sem tudta hatástalanítani a MAFC-blokk.

A hullámzóan játszó budapestiek jövő hétfőn, szeptember 29-én 18 órától vághatnak vissza a Dágnak, amikor a két együttes ismét megmérkőzik egymással a káposztásmegyeri Babits Mihály Gimnázium tornatermében.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, FÉRFIAK, TATABÁNYA

DÁG KSE–MAFC-MAPEI 3:1 (–19, 16, 22, 19)
DÁG: Zirigh 4, Szauter P. 14, Pollák 19, Pénzes 14, Jánossy 7, Haltrich 4. Csere: Koch N. (liberó). Edző: Szauter Ferenc
MAFC: Koch R. 8, Honti 8, Szappanos 8, Daróczi 12, Rapi 5, Bokor L. 8. Csere: Vocskó M. (liberó), Tamasi, Tari, Takács G. Edző: Vocskó György, Novák László

AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA
1. játszma: 8:8, 12:14, 17:20, 19:23
2. játszma: 8:8, 15:11, 20:14, 23:16
3. játszma: 8:8, 14:12, 18:19, 22:20
4. játszma: 8:5, 14:8, 19:14, 23:19
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
4 perce

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
11 perce

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
28 perce

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
43 perce

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
49 perce

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
1 órája

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
1 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
1 órája